Egészséges életmódról, gyerekeknek

Egészséges életmódról, gyerekeknek
Az egészséges életmód több aspektusát sajátítják el azok a gyerekek, akik részt vesznek a DSP és a Bihar megyei Tanfelügyelőség közös projektjében, mely évről évre népszerűbb.

Negyedik éve zajlik a Viața (Élet) elnevezésű projekt a Bihar megyei iskolákban, s harmadik éve a Bihar megyei Közegészségügyi Hatóság (DSP) saját költségein, hangzott el az eltelt iskolaév során elért eredményeket ismertető csütörtöki találkozón, a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnáziumban.
Mint arról annak idején beszámoltunk, a holland támogatással zajló projekt lényege, hogy az óvodásokat és a kisiskolásokat különféle szórakoztató-nevelő módszerekkel szoktatják egészséges életmódra. Ezek során megtanulják többek között, hogy fontos minden nap reggelizni, hogy naponta többször szükséges zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztani, hogy elegendő vizet kell inni és hogy fontos naponta legalább egy órán át mozogni, tornázni.

Négyszeresére nőtt

A korábbi tanévhez képest mintegy négyszeresére nőtt a program iránti érdeklődés az elmúlt tanév során Bihar megyében, derült ki azokból az adatokból, melyeket Carmen Dinescu biológus a tegnapi záróprojekt során ismertetett. A találkozó, melyen pedagógusok és a DSP munkatársai mellett diákok is részt vettek, egyúttal az idei tanévre vonatkozó program elkezdését is jelentette.
Az elmúlt tanév során 81 tanintézet vett részt a projektben, több mint a felük vidéki óvoda, illetve iskola volt. A résztvevő pedagógusok és egészségügyi alkalmazottak száma 1039 volt, azaz 477 óvónő, 513 tanítón, négy általános iskolai tanár és 45 középiskolai tanár, iskolaorvos és asszisztens járult hozzá a projekt megvalósításához. Csaknem 15 ezer gyerek vett részt, a programok száma pedig meghaladta az ötezret.
A gyerekek egyebek mellett tájékoztató filmeket néztek meg, megtanultak gyümölcssalátát és tápláló reggelit készíteni, kirándulásokon vettek részt, orvosok beszélgettek el velük.

Neumann Andrea