Egész napossá tenné rádióadását az erdélyi református egyház

Kató Béla püspök
Kató Béla püspök
Egész napossá tenné rádióadását az Erdélyi Református Egyházkerület – jelentette be a kolozsvári Agnus rádió tizedik születésnapja alkalmából szervezett szombati rendezvényen Kató Béla, az egyházkerület nemrég beiktatott püspöke.

 

Kató Béla az egyház médiastratégiájáról tartott előadásában úgy vélekedett, hogy az egyháznak meg kell próbálnia elérni a templomba nem járó híveit is. Ehhez pedig a modern kommunikációs csatornákat kell használnia.

A püspök a helyi rádió és televíziócsatornák által biztosított egyházi műsorsávokat is fontosnak tartotta, amelyek a regionális identitás erősítésében játszhatnak szerepet. “Ezek mellett azonban saját orgánumokra van szükség, amelyekkel a sajátos üzeneteinket el tudjuk juttatni az emberekhez” – fogalmazott Kató Béla.

A püspök hozzátette, egy egész napos rádióadás túlléphetne az egyházi szertartásokon, és a hétköznapi élet problémáiról is szólhatna úgy, hogy közben keresztyén szemléletet közvetít.

Kató Béla egy egyházi hírportál beindítását is előrevetítette. Hozzátette azonban, hogy ez nem helyettesítheti a nyomtatásban megjelenő, Üzenet című (jelenleg kéthetente megjelenő) egyházi lapot, hiszen az erdélyi templomlátogatók többségének nincs internetkapcsolattal. A püspök elmondta, hogy az egyházkerület nagyságrendekkel többet szándékszik költeni kommunikációs csatornáira, mint az elmúlt években tette, de a médiában is számít az önkéntesekre.

Az egész napos református rádióra az egyház ezután próbál frekvenciát szerezni. A református egyházkerület felügyelete alatt működő Agnus rádió jelenleg Kolozsvár mintegy húsz kilométeres körzetében sugároz műsort a hajnali három és nyolc, valamint a tizenkettő és tizenöt óra közötti idősávokban. A 88,3 MHz-es frekvenciát egy román nyelvű egyházi csatornával osztja meg.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter