Eckstein-Kovács Pétert javasolják ombudsmannak az ellenzéki pártok

Eckstein-Kovács Pétert javasolják ombudsmannak az ellenzéki pártok
Eckstein-Kovács Péter volt RMDSZ-szenátort, egykori államelnöki tanácsost javasolja az ombudsmani tisztségre a jobbközép ellenzék Romániában, a kinevezését az RMDSZ is támogatja – közölte szerdán a Maszol.ro hírportál.


A Romániában a Nép ügyvédjének nevezett tisztséget eddig a kormányzó szociáldemokraták támogatását élvező Victor Ciorbea volt miniszterelnök töltötte be, akinek a mandátuma május 6-án járt le. Azóta ügyvivőként vezeti a hatósági visszaélések kivizsgálásával foglalkozó hivatalt. Eckstein-Kovács Pétert a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) szövetség javasolta a tisztségre. Kinevezését a másik két ellenzéki alakulat, az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Traian Basescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) is támogatja.

Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök szintén közölte, hogy az RMDSZ “tökéletesen alkalmasnak” tartja a kolozsvári jogász-politikust a feladatra – írta a Maszol, emlékeztetve: a volt szenátor tavaly júniusban kilépett az RMDSZ-ből, tiltakozásul amiatt, hogy a büntetőjog módosításait az RMDSZ támogatásával fogadta el a bukaresti szociálliberális parlamenti többség.
“Döntésemben számított a PSD-vel való összeesküvés, ami számomra elfogadhatatlan” – mondta Eckstein-Kovács Péter egy tavalyi kormányellenes tüntetésen. A volt szenátor Facebook-oldalán köszönte meg, hogy az ellenzék őt javasolta az ombudsmani hivatal élére, fontosnak nevezve, hogy összefogás alakuljon ki a politika “jó oldalán”.

A Nép ügyvédjének mandátuma öt évre szól, kinevezéséről a kétkamarás román parlament együttes ülése dönt. Az ombudsman többször került Romániában a politikai csatározások középpontjába, mivel az alkotmány szerint csak az ombudsmannak van joga alkotmányossági óvással meggátolni egy törvényerejű sürgősségi rendelet azonnali hatályba lépését.
A vasárnap megtartott – a nem hivatalos részeredmények szerint érvényes és eredményes – népszavazáson Klaus Iohannis ahhoz egyebek mellett ahhoz kért támogatást a választóktól, hogy a sürgősségi kormányrendeletek megtámadásának jogát más intézményekre is kiterjesszék Romániában, a gyakorlat ugyanis azt mutatta, hogy a parlamenti többség által megválasztott ombudsman nem élt ezzel a lehetőséggel olyan gyakran, ahogy azt az ellenzék elvárta volna.

(MTI)