Dzsesszfesztivál Váradon

Akt.:
A nagyváradi Posticum által negyedik alkalommal megszervezett fesztivál a temesvári Bega Blues Band dzsessz- és blues együttes fellépésével kezdődik el május 17-én, pénteken 20 órától, a December 22 park mellett, a Posticum Teiului utcai épülete előtt.

Egy napra rá, 11 és 14 óra között a már hagyományos gyerekfesztiválnak ad helyet a Posticum, majd 20 órától, országos premierként Annette Lowman a világ túlsó feléről hoz dzsesszdallamokat a hallgatóknak. A hangszeres kíséretet Vukán György, Peczek Lakatos Krisztián és Balázs Elemér biztosítja.

A fesztivál utolsó napján, május 19-én, vasárnap 19.30-tól a magyarországi Balázs Elemér Group lép színpadra, új felállásban . Ezt követően, 21 órától Vukán György és Annette Lowman – szintén országos premierként – közösen adják elő Vukán György szerzeményét, a Missa ad Dominum Jesum Christum című misét, melyet két évtizede, II. János Pál pápa magyaroroszági látogatása alkalmából mutattak be, szintén az amerikai énekesnő közreműködésével.