Dzsessz Világnapja Kolozsváron

Szerző felvétele: Stáb a Tauffer- házban
Szerző felvétele: Stáb a Tauffer- házban
A XX. század elején, a dzsessz az amerikai néger népzenéből ihletődött zenei megnyilvánulás, melyben a lüktető ritmusok, a fúvós és ütő hangszerek jelentős szerepet kapnak. A szórakoztató ipar egyik legtöbbször használt megnyilvánulási formája, mely mindinkább elterjed a világban. Talán ennek is köszönhető, hogy az UNESCO, 2011-ben megtartott értekezletén elhatározták, hogy minden év április havának 30. napját a Dzsessz Világnapjává nyilvánítják.

A város lüktetése elképzelhetetlen egyes civil szervezetek számára dzsessz nélkül, ezért is szervezték meg az Óvár egyik legrégibb vendéglátó helységében, a Tauffer- házban, azt a sajtótájékoztatót, melyben bejelentették, hogy az április utolsó napját, 30-át a dzsessz jegyében töltik.

A dzsessz a szabadság kifejezése, a béke és az egység, az öröm jelképe. Ösztönzi a művészi megújulást, az improvizációt. A kultúrák közti dialógust szolgálja. Az egyén és a közösség legkedveltebb találkozási lehetősége.

A világ 195 országának nagy városaihoz hasonlóan, Kolozsvár is a dzsessz központja lesz. A fő rendezvény számára az előadás színhelyét a Kolozsvári Magyar Opera terme biztosítja. Fellép az a 27 meghívott művész, aki ezen a napon is legfontosabbnak a dzsessz világát tartja.

Fellépnek a Budapest Jazz Orchestra és Elena Mîndru Quintet ft. Mood Quartet.

A Budapest Jazz Orchestra 1998-ban alakult meg. A világhírű zenekar koncert-programjának gerincét saját szerzemények, hangszerelések illetve az elmúlt évben vendégül látott külföldi szólisták darabjai ( Peter Erskine, Mark Nightingale, Ken Peplowski) alkotják.

A nemzetközi fesztiválokon díjakat nyert Elena Mîndru Quintet tagjai: Elena Mîndru dzsessz énekesnő, Nagy Lucian (szaxofon), Tajti Albert (zongora), Michael Acher (nagybőgő), Tavi Scurtu (dobos).

A Mood Quartet is sikeresen szerepelt nemzetközi fesztiválokon. A zenekar tagjai Vlad Baciu (hegedű), Dariu Cifor (hegedű), Cristian Suărăşan (brácsa), Vilhelm András (cselló).

Hazai szinten Kolozsvár az egyetlen város, amelyben megünneplik a Dzsessz Világnapját. A nap folyamán több olyan rendezvényt szerveznek, melyen bárki részt vehet. Lesz műhely- beszélgetés a dzsessz világáról. Dr. Virgil Mihaiu egyetemi tanár „A dzsessz esztétikája. A brazíliai dzsessz” címmel tart előadást. Filmvetítéseket is tartanak.

A dzsessz összekapcsolja gondolkodásban az embereket.

Kolozsváron május 16.- 19. közötti időszakban szervezik meg a Jazz Napoca International Jazz, blues-és borfesztivált. A Jazz (Tauffer)- házban, dzsessz és blues ritmusok között, tartott sajtótájékoztatón beszéltek a fesztivál születésének ötletéről, a programjáról. A fő szervezők a Napoca Folk Kulturális Egyesület (elnöke Adrian Munteanu), a Pro Transilvania Kulturális Egyesület (elnöke dr. Mikó Mátyás), CSA Wines & Sounds (elnöke Adrian Sîncrăian). Amint Adrian Munteanu mondta „a dzsesszhez finom bor illik”, ezért borfesztivál is várja a dzsessz iránt érdeklődőket. Dr. Mikó Mátyás szerint a szabadtéri rendezvények kikapcsolódást biztosítanak az embereknek. „Reméljük, hogy egyre több ilyen zenei műfajú megnyilvánulás szervezésével Kolozsvár a dzsessz és blues fővárosává válhat”.

A fesztivál szervezésében, mind szellemiekben, mind anyagi támogatásában dr. Mikó Mátyás kiveszi részét. Bizonyítván, Kolozsvár kulturális életének egyik fő támogatója.

Csomafáy Ferenc