Dzsessz-mozaik – reneszánsz zenével, kiállításokkal és bemutatókkal tarkítva

Váczi Eszter & Quartet
Váczi Eszter & Quartet
Váczi Eszter & Quartet, ASH band, Carmina Renascentia és Elsa Valle y sus Hermanos, Universitas Trió és Jazz Waves Trio & Dorka – hangulatos koncertek hangulatos és különleges helyszíneken, érdekes kiállítások a PMN minden napján.


A szervezők nem titkolt szándéka, hogy az idei Partiumi Magyar Napok során –a megszüntetett dzsesszfesztivál egyfajta pótlásaként – minél több dzsessz és blues-koncerttel kedveskedjenek a műfaj kedvelőinek – és nem csak. Rögtön a PMN első napján, augusztus 17-én három koncert közül választhatnak (vagy mind a hármat végigélvezhetik), hiszen a Tűzoltótorony tövében 19 órától a jólismert és közkedvelt, dzsesszes harmóniákkal és ritmikákkal átitatott popzenét játszó Jazz Waves Trio & Dorka lép színpadra. Őket 21 óra 30 perctől a hamisítatlan afro-dzsesszt előadó Elsa Valle y sus Hermanos követi – a zenekar tagjai között létező szövetség tele van érzelmekkel és élményekkel, melyeket mind-mind szinte tapintani lehet zenei párbeszédeik alatt. S akinek ennyi zene még nem elég, azt 23 órától a Music’at Caffe & Pubban az LS Band várja. Érdekes kiállítás is hétfőn nyitja kapuit, 17 órától a filharmónia előcsarnokában, ahol Egy kalap alatt láthatóak Görbe Éva babái Ankorovits Róbert festményei, Gyarmati Tamás és Rákosi Attila szobrai, Lupu Leonard grafikai munkái.

Augusztus 18-án a Szatmár Megyei Múzeumban 17 órától Paulovics László mutatja be Szatmárnémeti – a város arcai című képzőművészeti kiállítását, 23 órától pedig a Music’at Caffe & Pubban Láposi Csaba Elvis feat. ASH band várja a közönséget egy kis éjszakai zenehallgatásra.

Különleges helyszíneken különleges zenei csemegék: szerdán, augusztus 19-én, 18 órától a Római Katolikus Püspökség Aranytermében a Carmina Renascentia régizene együttes muzsikál. Az együttes főként XV., XVI. és XVII. századi erdélyi, magyar, és nyugat-európai énekes és hangszeres muzsikát szólaltat meg korabeli hangszereken és feladatának tekinti egy olyan zenei híd kialakítását, amely a mai modern zenei ízlésvilághoz közelebb hozza, előadásmódja által élővé varázsolja a hazai és nyugati kiadványokban fellelhető egyházi és világi darabokat. Tagjai mind a volt Collegium együttesben játszottak, és ezáltal több évtizeden át tevékenyen részt vettek az erdélyi régizene-mozgalom fejlődésében. Talán nem véletlen, hogy a reneszánsz hangulathoz illően, ezen a napon nyílik meg 17 órától az Art Caféban Szemák Zsuzsa A NŐ festménykiállítása, Cserey Csaba zenei aláfestésével. 23 órától pedig a Vécsey-ház (Szépművészeti Múzeum) udvarán az egyik legnépszerűbb magyarországi dzsessz zenekar, Váczi Eszter & Quartet zsongító-andalító koncertjével zárul a nap – melynek élményeiből nem Csak a nevetés marad meg.

Augusztus 21-én, pénteken a Dinu Lipatti Filharmónia termében 18 órától csendülnek fel Haydn, Mozart, Grieg, Fauret és Kodály művei az Universitas Tri – dr. Fátyol Rudolf hegedűművész, dr. Duffek Mihály zongoraművész és Molnár Zsolt gordonkaművész – előadásában.

A Kossuth-kerti Zöld Házban szombaton délben nyílik A zöld világ a tied is virág és lepkekiállítás, a Nagysátorban 16 órától kezdődik az Irodalmi délután melynek keretében bemutatkozik a csíkszeredai BookArt Könyvkiadó, illetve műveiből olvas fel Kemény István (Budapest), Vermesser Levente (Balánbánya), Vida Gábor (Marosvásárhely) és Jánk Károly (Szatmárnémeti), 18 órától pedig A Károlyi grófok nyomában járhatunk az Egyedi Bernadette és Egyedi Zsolt által készített dokumentumfilm segítségével – a magyar nemesség egyik kiemelkedő családjának életébe, mindennapjaiba igyekszik bevezetni a nézőt, bemutatva a központi birtokot, a grófok egykori szokásait, elkalauzolva a vallási központjukba, ősi kriptájukba, Kaplonyba.
Szintén a Nagysátorban kerül sor augusztus 23-án, vasárnap 16 órától Les Gábor, a jelenleg Magyarországon, Bodonyban élő és alkotó, nagybányai származású keramikus-fazekasmester előadására népművészetről, mesterségről, életről és a szatmári fazekasság gyakorlatáról.

A PMN Kiemelt támogatói:
Nemzeti Kulturális Alap, Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Bethlen Gábor Alap, Földművelődésügyi Minisztérium, Nemzeti Együttműködési Alap, Communitas Alapítvány

Arany fokozatú támogatói:
Autonet, Tarr Beton, No Pardon Pub, Igazi Csiki sör, Barta Ati, CBA Nord-Vest

Ezüst fokozatú támogatói:
Rosendahl, Farmacenter, Arnisol, Nord Star, Ecomatrix, Transpink, Pizzerie & Motel Al Capone, Ratioterm, Aquastar, Salvator, Ferys Invest, Edmeea Trans, Mark Manufaktur, Hanna Konyhatehnika, Meteor, Diego, Mindig Friss, Quick 24, Hutton, Beta Security, Florisal, Promocraft, Hotel Dana, Business Transaction, Gerbog