Durva agresszió a váradi referendum

Durva agresszió a váradi referendum
Gyanús is, törvénytelen is lehet, durva is, hogy minden áron kijárták, és már harmadszor népszavaztatnak Váradon. Ja, és akkor Szentmártonban miért nem? Ezek is felmerültek ma egy fórumon.

Élesen bírálta egy rendezvény összes hozzászólója azt, hogy a Bolojan-adminisztráció addig ügyködött, amíg egyenesen a kormánynál intézte el, hogy harmadszor is népszavaztathasson Váradon a Szentmártonnal való egyesülésről – holott ez itt kétszer már megbukott és ott sem mindenki támogatja.
A Pro Democratia Szövetség (APD) váradi szervezete tartott fórumot a váradi városházán, többek között a referendumtörvényről. Itt Adrian Simon szervező, az APD helyi vezetője elmondta: „szégyen a romániai demokráciára nézve, ami a június 5-i választáshoz mindenáron hozzácsapott váradi népszavazás körül történt”. (Hogy mi történt, arról tegnap részletesen írtunk.) Szabó Ödön képviselő elmondta: furcsa, hogy egy ilyen helyi ügybe a kormány szólt bele végül, eldöntve, hogy lehet itt harmadik népszavazás, holott bármikor máskorra is kitűzhették volna – ráadásul furcsa, hogy sürgősségi rendelettel intézték, hiszen nem sürgős ügy. Kérdéses továbbá a törvényesség is, mivel előbb a váradi helyi tanács fogadott el az újabb referendum lebonyolításról határozatot, és csak aztán teremtett ehhez jogalapot a kormány, ami nonszensz.
Az ALDE-s Dorin Corches szerint „magával az összeolvadással nem lenne gond, de példátlan az az agresszió, amivel a referendumot erőszakolják, már egyenesen a kormánynál intézték el, átlépve azon is, hogy előzőleg az Állandó Választási hatóság tudatta, hogy nem, lehet az önkormányzati választással egy időben helyi érdekű népszavazás is”.
A PSD-s Silvia Ardelean is azt mondta, „ez az egész nagyon agresszív, durva és nem korrekt”.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter