Drasztikus szigorítás a köztéri reklámpiacon

Drasztikus szigorítás a köztéri reklámpiacon
A nagyváradi helyi tanács csütörtökön megszavazta a köztéri reklámozásra vonatkozó szabályzatot. A reklámozással foglalkozó cégek elégedetlenek, jogi úton fogják megtámadni a tanács döntését.

A váradi helyi tanács csütörtöki ülése után megszólaltattuk az ülésen jelen lévő reklámozó cégek képviselőit, akik rendkívül elégedetlenek az elfogadott szabályzattal. Alexandru Enachescu ügyvéd, a reklámcégek jogi képviselője kifejtette: legfőképp azt sérelmezik, hogy a korábban megtartott találkozókon az érintettek által elmondott javaslatok zömét figyelmen kívül hagyták. Súlyos hibának nevezte Enachescu azt, hogy a helyi tanács csak részben másolta át a szabályzatba a 185-ös törvény passzusait, sőt, azokat is megváltoztatta, más törvényi kitételeket pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyott. „Ez a helyi tanácsi határozat hemzseg a törvénytelenségektől. A helyi tanács nem Románia parlamentje, amelyik törvényeket módosíthat” – fogalmazott Enachescu. Az ügyvéd és a jelenlévő többi reklámcég képviselői kifogásolták azt a kitételt, miszerint nem lehet ugyanazon az oszlopon közúti tábla is, és reklámpannó is. A közúti közlekedést szabályozó törvény kimondja, hogy a közúti jelzéseket saját oszlopra kell helyezni, miközben Váradon a közúti jelzések villanypóznákra, a villamos áramvonalát tartó oszlopokra van felhelyezve, vagyis a helyi tanács ebben az esetben is törvényt sért. Egy másik elégedetlenkedő kifejtette: a közúti jelzőtáblák 2,5 méteres magasságban kell legyenek, míg a reklámpannók négy méter magasságban vannak kihelyezve, ami azt jelenti, hogy a közlekedést semmilyen módon sem befolyásolják a reklámfelületek. Ráadásul eddig senki nem hallott arról, hogy közúti balesetek történtek volna amiatt, mert reklámpannók voltak felszerelve olyan oszlopokra, amelyeken közúti jelzések is voltak.

Szabad piac?

Irina Lupau, az egyik váradi reklámcég képviselője szerkesztőségünknek elmondta: a 185-ös törvény kiegészítő sürgősségi kormányrendelet 2015. október 1-ig meghosszabbította azt a határidőt, amíg az érvényes szerződés alapján kihelyezett kültéri reklámhordozók megmaradhatnak jelenlegi helyükön a jelenlegi formájukban. „A polgármester hozzászólásában utalt arra, hogy káosz van a reklámpannók körül, csakhogy mindazokra a pannókra megvan a jóváhagyás, vagyis 2015. október 1-ig békén kellene hagyni őket. De a polgármesteri hivatal el fogja tüntetni a pannók egy jó részét. A polgármester azt is mondja, hogy túlméretezett a köztéri reklámpiac. De a piac méretét nem egy polgármester szabályozza, elvégre nem tervgazdálkodás van, hanem szabad piaci gazdaság, ahol a kereslet és a kínálat határozza meg a piacot!” – fogalmazott Lupau, aki azt is nehezményezte, hogy az üzletek vitrinjeit sem lehet majd kidíszíteni. A reklámozók elmondták, hogy jogi úton fogják megtámadni az elfogadott határozatot

Túl szigorú

Az elfogadott szabályzat elleni aggályait fogalmazta meg lapunkank a tanácsülés után Delorean Gyula RMDSZ-es helyi tanácsos is. Delorean kifejtette: az RMDSZ azért nem szavazta meg a szabályzatot, mert az az amúgy is elég szigorú törvénynél is szigorúbb rendelkezéseket vezet be. Azzal egyet tudok érteni, hogy a belvárosban le kell szedni a vitrinekről az összes matricát és lehúzóst, de ugyanezt a rendelkezést már fölöslege alkalmazni a lakónegyedekben is. A tanácsos aggályosnak tekinti azt is, hogy a szabályzat rendelkezik arról, hogyan kell a vitrineket belülről berendezni, holott a helyi tanács nem rendelkezhet arról, hogy magántulajdon határain belül ki mit tesz.

Pap István