Dráguló postai díjszabások

Dráguló postai díjszabások
A Román Posta úgy döntött, hogy március 1-től aktualizálja egyes szolgáltatásai tarifáit, mely lépését azzal indokolja, hogy ezek árai az utóbbi tizenkét évben változatlanok maradtak.

A Román Posta által kibocsátott közlemény szerint az univerzális szolgáltatások (áfamentes tarifák) kategóriájába tartozó belföldi küldemények esetében (maximum 10 kg súlyú belföldi csomagok) a küldési fix tarifa 1,20 lejről 4,30 lejre drágul, míg a minden egyes kilogrammot, illetve kilogrammrészt érintő díj 1,20 lejről 50 banira csökken. Ugyancsak módosul a Retur típusú küldemények tarifaszerkezete is, melynek tárgyát szintén maximum 10 kg súlyú csomagok képezik, abban az értelemben, hogy a kilogrammonkénti vagy „kilogramm-frakciókénti” 0,50 lejes tarifa mellett bevezetnek egy 1,50 lejes/küldés fix díjat is. Emellett abban az esetben, ha valaki legtöbb 2 kilogramm súlyú belföldi küldeményt kíván postázni havonta több mint 50 alkalommal, akár 30 százalékos kedvezményben is részesülhet.

Tarifák

Ami az univerzális szolgáltatások (áfamentes tarifák) kategóriájába tartozó nemzetközi küldeményeket illeti: a maximum 2 kilogramm súlyú nemzetközi, elsőbbséget élvező vagy sem küldemények kategóriájában március 1-től megszűnik a differenciált tarifarendszer Európa és a világ többi része közt az elsőbbséget élvező küldemények esetében. Ugyanakkor a maximum 2 kilogramm súlyú, elsőbbséget élvező vagy sem nemzetközi nyomtatványok nemzetközi küldeményezésének kategóriájában szintén megszűnik a differenciált tarifarendszer Európa és a világ többi része közt, míg a prioritást élvező vagy sem, maximum 2 kilogramm súlyú nyomtatványok nemzetközi küldeményezése esetében a tarifák olyan szinten lesznek, mint a nemzetközi, elsőbbséget élvező sem küldeményezéseknél, maximum 2 kilogrammig.
A vállalat különben azzal indokolja, hogy akár 9-szeresére nőnek a tarifák a nemzetközi küldeményezéseknél a nem elsőbbséget élvező nyomtatványok kategóriában, hogy ezek 1000-2000 gramm súlyig a postai forgalom kevesebb mint két százalékát teszik ki. A kommünikéjében ugyanakkor megjegyzi azt is, hogy a tarifákat egyeztették a Kommunikációt Szabályzó és Adminisztráló Országos Hatósággal (ANCOM), és a díjak egyes esetekben 2004 óta nem változtak.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter