Dráguló lakások, pénztelen tulajdonosok

Dráguló lakások, pénztelen tulajdonosok
Hamarosan több ezer fiatal család válhat ingatlantulajdonossá Romániában, ettől az évtől kezdődően megvásárolhatók, az ún. fecske-lakásoknak épített apartmanok. Az állam a 2001-2002-ben épült lakásokat adja el, az ár 35000 euró lehet.

A kétszobás, 60 nm-es tömbházi lakások ára a székelyföldi régióban mintegy 30-40000 euró. A lakások bérlőinek többsége nem rendelkezik ennyi pénzzel. A megvásárlás egyik feltétele, hogy a teljes árat egy összegben kell kifizetni. A program 2001-es indulása óta évente 3000-3500 lakás épült a fecske-program keretében a 35 év alatti fiataloknak, melyekhez szociális kritériumok alapján juthatnak hozzá – mondta Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter. Ez a program kiegészítené az önkormányzati programokat. Öt év után, ha úgy gondolják a bérlők, hogy megveszik, a piaci ár 75-80 százalékáért megvehetik. Ha nem akarják megvenni, tovább bérelhetik. Az eladásból befolyó összeg egy központi alapba folyik be, melynek 80 százaléka a kormány kasszába és 20 százaléka a helyi önkormányzat kasszájába kerül. Ezt a pénzt csak újabb, fiataloknak szánt lakások építésére használhatják. Ha a bérlők fele megvenné a lakásokat kb. 40 millió euró folyna be az államkasszába. 2006-tól indult egy új kedvezmény is, ha egy 35 év alatti fiatal épít magának egy első lakást jelzálogkölcsönnel, és szerződése van egy céggel 20%-os állai támogatást kap maximum 10000 eurót.

A visszaszolgáltatások miatt országosan tízezer család maradt otthon nélkül. A kormány az önkormányzatokat segítendő útnak indított egy lakásépítési programot, a kilakoltatottaknak szánt új épületek csak évek múlva készülnek el, nincsenek sokkal szerencsésebb helyzetben azok sem, akiknek sikerült megvásárolniuk a bérelt lakásukat. A 112-es törvény, mely 1995-ben, az államosított lakásokat megvételét lehetővé tette a bérlőknek, abban volt egy paragrafus, mely kikötötte, hogy az így megvásárolt lakásokat tíz évig nem adhatják el, nem terhelhetik meg. A korlátozás a vásárlástól tíz évig él. A korábban államosított ingatlanokkal kapcsolatban Borbély László elmondta a kérdést az önkormányzatoknak kell megoldják, de 2007-ben tíz millió eurót kapott a minisztérium egy újabb lakásprogram beindítására, mely a kilakoltatott családok elhelyezését szolgálja. Emellett van egy szociális lakásprogram is, ezeknek a családoknak ezen belül is juttathatnak lakást, emellett a 20%-os lakásépítési támogatás ezeknek a családoknak is jár.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter