ERDON Események

2010.10.06. 15:07

<p>Az esemény kiötlője, megvalósítója és karmestere Selmeczi György, aki Magyarországon él, de szíve, gondolkodásának alapvető megnyilvánulásai, ahhoz az intézményhez kötik, melyben gyermekkorát töltötte.</p>

Talán egyike azon keveseknek, aki pontosan érzi és tudja, ezen a Gálaesten Budapest és Kolozsvár sztár énekesei, adtak találkozót egymásnak.

2010. október 7. Kolozsváron, majd október 8- án Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában. Ez a vokalitásnak egy jelentős eseménye, melynek főtámogatója: Budapest Főváros Önkormányzata.
       Az igen rangos szereplő gárdából is kiemelkedik Miklósa Erika, aki jelentős műsort énekel Erkel Ferenc Hunyadi László operájából, Gara Mária nagyáriája, Giuseppe Verdi Traviata nagyáriája, Gaetano Donizetti, Lammermoori Lucia szextettjének Lucia szólamát.
 De kolozsvári közönség jól ismerheti Mester Viktóriát, aki emblematikus Carmenje napjainknak, aki Carment fogja énekelni ez alkalommal is.
 Fellép Nyári Zoltán a Budapesti Operaház frissen díjazott énekese, aki a napokban kapta meg az elmúlt év legjobb énekesének járó díjat.
De az előadásnak vendége lesz Magyarországról, Szegedről Cseh Antal a belkanto éneklés nagymestere. A gálaesten Figaró belépőjét énekli.
A vendégek mellett, de velük, egyenrangú produkcióval jelen lesznek a Kolozsvári Magyar Opera olyan kiválóságai, mint Kele Brigitta, Pataki Adorján és Sándor Árpád, mindhármójuk a világ bármelyik operaházában adottságaik következtében felléphetnek. De a világ pódiumain Borsos Edithnek Marosvásárhelyről, köszönhetően a sok sikeres szereplésének, immár bérelt helye van.   
A fentiekből is láthatjuk jelentős operai esemény részesei, lehetünk.
De az eseménynek még van egy olyan jelentősége is, amint Selmeczi György elmondja: Annyi év után még mindig van egy fajta sajátos, jellegzetesen magyar kisebbrendűségi érzés, amit most már jó lenne száműzni a közgondolkodásból. Még Német Amadé Opera könyvében is 20 évvel ezelőtt így ír: Ha Erkel külföldön élt volna, akkor a legnagyobbak között tarthatnánk számon... Most azt gondolom én, elérkezett az idő, hogy valóban a legnagyobbak között tartsuk számon.
Amint Selmeczi György elmondja ezért is próbálkozott, azzal, hogy egy olyan szerkesztett műsort állítson ki, amely kortársai kontextusában mutatja be Erkel művészetét.
Ma már bátran kimondhatjuk, kortársaival párhuzamosan ugyanolyan nyelvi zenei kompozíciókhoz jutott el, mint sok jelentős kortársa. 
Valóban művészetének az a jelentős összegző volta, ami a belkanto hagyományt, a francia grand operának a hagyatékát és Verdi művészetét összegzően Erkel beleoltotta a magyar motivikát, az ornamentikát és az intonációt zenéjébe. Ez-az Erkeli vonal mind jobban felértékelődik. Annál is inkább, mert az Erkel életművet az elmúlt 150 évben biztosan rendkívüli mértékben elhanyagolta a magyar zeneművészeti tudomány.
Ezért továbbra is hiányoznak a hiteles forráskiadványok.
Csak azt tudom mondani, a Kolozsvári Magyar Opera heroikus munkát végzett az elmúlt két és fél évtizedben, amikor egyedüliként a Kárpát medencében az Erkel életművet felmutatta, repertoáron tartja.
A Maestro Erkel-t nyugodtan tekinthetjük a decemberig tartó Erkel sorozat nyitó darabjának.
Remélhetőleg több figyelemre méltó Erkel megnyilvánulás követi a csütörtöki gálát.
 
                           Csomafáy Ferenc                          

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!