Drágul a közszállítás Váradon

Drágul a közszállítás Váradon
Nagyvárad – Nagyvárad Helyi Tanácsa a tegnapi ülésén jóváhagyta, október 1-től a villamos- és autóbuszjegyek, míg november 1-től a bérletek árának növelését.

Október 1-től az egy villamosra vagy autóbuszra szóló jegy ára 1,50 lej lesz, ami 25 százalékos drágulást jelent. Autóbuszokon 2 lejért lehet majd a vezetőtől jegyet vásárolni. November 1-től az egy vonalra érvényes bérlet ára 36 lej, két vonalra 67 lej, az összes vonalra pedig 90 lej. A drágulás esetenként 15,3–20,0 százalék között váltakozik. Az egynapos bérletek ára 7 lej, 27 százalékkal több mint eddig. A nem nevesített összes vonalra érvényes havi bérlet ára 130 lej. Itt a drágulás 20,3 százalék. Arányosan növekedtek az 50 százalékos kedvezményű bérletek árai is: egy vonalra 18 lej, két vonalra 33,5 lej, míg az összes vonalra 45 lej lesz november 1-től.

Tudtuk nélkül

Nagyvárad Helyi Tanácsa a jegy- és bérletárak növelése mellett közel nyolcvan határozatot hozott a tegnapi ülésen. Napirend előtti felszólalásában Pásztor Sándor megkérdezte a végrehajtó testület képviselőitől, hogy a színház falára nemrég felhelyezett Iosif Vulcan emléktáblához minden engedélyt beszereztek-e, ugyanis nem emlékezett arra, hogy a Helyi Tanács jóváhagyását adta volna. Kérdésére vonakodás volt a választ, mígnem Raluca Covacescu urbanizációs igazgató volt kénytelen válaszolni. Mint mondta az urbanizációs bizottság és a Kulturális, Vallásügyi és Nemzeti Örökség Megyei Igazgatósága megadta a jóváhagyását, de a helyhatósági testület engedélyét nem említette, mire Pásztor Sándor tömör válasza így szólt: a törvény szerint nem hiányozhat a Helyi Tanács jóváhagyása, amire néma csend volt a felelet…

Jelentettek a rendőrök

Első napirendi pontként a nagyváradi rendőrség 2007 első negyedévi tevékenységét ismertető jelentését nyújtották be a Helyi Tanácshoz. A városatyák több megjegyzést is tettek az általuk észlelt rendelleneségekre, amelyek között közlekedésrendészeti de közbiztonsági is akadt. Ioan Lenghel városi rendőrkapitány igyekezett minden kérdésre választ adni, de mint mondta a közlekedési problémákra majd az egyik helyettese válaszol A jelentés ismertetésére visszatérünk.

Péter I. Zoltán