Dragnea: Sajnálom, hogy Klaus Iohannis nem jelentette be még ma, kit nevez ki miniszterelnöknek

Dragnea: Sajnálom, hogy Klaus Iohannis nem jelentette be még ma, kit nevez ki miniszterelnöknek
Sajnálja a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy Klaus Iohannis államfő nem jelentette be csütörtökön, kit bíz meg kormányalakítással. Liviu Dragnea szerint a Parlament készen állt volna a miniszterek meghallgatására és a kabinet megszavazására.

“Sajnálom, hogy az államfő nem tette meg ezt a bejelentést még ma. Úgy értettem, tárgyalni szeretne még a témáról. Mindenkinek megvan a maga ritmusa” – fogalmazott Liviu Dragnea.

A PSD elnöke szerint a kinevezés halasztása nem jelenti azt, hogy az államfő elutasítja Sevil Shhaideh jelölését.

“Nagyon figyelmesen meghallgattam, mit mondott az államfő. Beszélt a parlamenti többségről, amely támogatja ezt a jelölést, tehát semmi értelme nem lenne annak, hogy más személyt nevezzen ki miniszterelnöknek. Úgy gondolja, tárgyalnia kell még a témáról. Ez jogában áll, az ő döntése. Gondolom, beszélni akar Shhaideh asszonnyal. Remélem.” – fogalmazott Dragnea.

A pártelnök hangsúlyozta, továbbra is az a cél, hogy év végéig beiktassák az új kormányt, ami azért fontos, hogy január 15-éig elfogadhassa a parlament a költségvetést.

“Most kicsit izgulok, mert az államfő nem pontosította, hogy karácsony után mikor nevezi ki a miniszterelnököt. A ‘karácsony után’ meglehetősen tág fogalom” – tette hozzá Dragnea, aki szerint a parlamentnek legfeljebb két napra lesz szüksége arra, hogy meghallgassa a minisztereket, és szavazzon a kormány beiktatásáról.

A PSD elnöke ugyanakkor felhívta a még tisztségben levő szakértői kormány figyelmét arra, hogy korlátozott jogkörrel bír. “Azt tanácsolom a kabinetnek, ne igyekezzen annyira az alkalmazásokkal, kinevezésekkel a minisztériumok keretében” – hangsúlyozta Dragnea a parlamentben adott sajtónyilatkozatában.

AGERPRES/(RO – szerző: Dana PICIU, szerkesztő: Claudia STĂNESCU; HU – szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

www.agerpres.ro