ERDON Helyi sport hírek

2008.11.07. 20:22

Előrehozott váradi rangadók

<p>A váradi közönséget ugyan „nem sikerült” értesíteni a változásról, de a kényszer nagy úr: egy nemzetközi mérkőzéssorozat miatt megváltozott a két váradi pólócsapat meccsének időpontja.</p>

Az eredeti verzió szerint a Nagyváradi Leonardo VSK–Nagyváradi Crisul-Dinamo összecsapásokat szombaton 18, illetve vasárnap 10 órától kellett volna lejátszani, ám az olasz Torino (edzõ: Viorel Rus) elleni nemzetközi edzés- és mérkõzéssorozat miatt az elsõ összecsapást péntek délutánra (a meccs a Leonardo 295 ös sikerével zárult), a másodikat szombaton 10 órára „tolták" vissza. Az olaszokkal vasárnap, hétfõn és kedden készülnek közösen a VSK-sok, s bizonyára rájuk is fér az erõltetett menet, mivel november utolsó három hétvégéjén kemény találkozók várnak rájuk: 16-án Szuperliga kettõs meccs lesz a Dinamo ellen, majd 23-án és 30-án a LEN Kupa oda-, majd visszavágóját játszák le – vasárnap kisorsolandó – ellenfelükkel.

Ellenfelet kapnak

Ahogy arról tegnapi lapszámunkban is említést tettünk, holnap Budapesten sorsolás útján elkészítik a vízilabda LEN Kupa nyolcaddöntõjének párosítását. Mivel a Nagyváradi Leonardo VSK a második helyen jutott tovább saját medencéjében lejátszott selejtezõjébõl, a sorsolás alkalmával a második kalapba kerül, így az erõsebb elsõ számú „urnából" kap partnert. A várható ellenfelek: Honvéd (magyar), Sintez Kazany (orosz), Panioniosz (görög), Vojvodina (szerb), Posillipo Nápoly (olasz), Dinamo Moszkva (orosz), CN Barcelona (olasz).

Pofonok és gólok

Visszatérve a Szuperligára, szerdán és csütörtökön a két fõvárosi alakulat, a Dinamo és a Steaua lejátszotta az 5. fordulóban elmaradt két találkozóját: az együttesek megosztoztak a pontokon és a vízben, no meg a szárazon kiosztott pofonokon is. Az elsõ mérkõzésen a Steaua egy góllal bizonyult jobbnak, míg a másodikon a Dinamonak sikerült visszavágnia, így a bajnokságot továbbra is a Leonardo VSK vezeti 100 százalékos teljesítménnyel.

Szuperliga

Az elsõ osztályú román vízilabda-bajnokság 5. fordulójában elmaradt mérkõzéseket pótoltak szerdán és csütörtökön a fõvárosban: Bukaresti Dinamo–Bukaresti Steaua 8–9 és 10–6.

Az állás:

         1.      Leonardo    11     11     0       0       215–53       22

         2.      Dinamo       10     9       0       1       180–41       18

         3.      Steaua        10     7       0       3       139–58       14

         4.      Rapid           10     5       1       4       104–95       11

         5.      Arad            10     4       1       5         92–116     9

         6.      Sportul       10     2       0       8         71–185     4

         7.      Kolozsvár  10     1       0       9         57–151     2

         8.      Crişul          11     1       0       10       66–224     2

 

A következő fordulóban (november 8-9.): Nagyváradi Crişul-Dinamo–Nagyváradi Leonardo VSK, Bukaresti Rapid–Bukaresti Sportul Studenţesc, Kolozsvári Poli CSU–Bukaresti Steaua, Bukaresti Dinamo–Aradi Amefa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!