Donald Trump amerikai elnök kiállt eddigi intézkedései mellett

Donald Trump amerikai elnök kiállt eddigi intézkedései mellett
© AFP
(MTI) – Az új amerikai elnök kiállt eddig hozott intézkedései mellett, a terrorizmussal és a menekültek befogadásának leállításával kapcsolatban pedig kijelentette: “Nem kockáztathatunk”.


Donald Trump a Fox televízióban csütörtökön sugárzott interjújában kiállt a határok védelméről és benne a mexikói határon építendő falról szóló elnöki rendelete mellett, és védelmébe vette azt a rendeletet is, amelyet várhatóan szombaton ír alá az Egyesült Államok menekültprogramjának átmeneti felfüggesztéséről és néhány országgal szemben a vízumkiadás szintén átmeneti befagyasztásáról. “A fal kell. Nemcsak politikáról van szó, hanem a nemzet lelkének is jót tesz. Az emberek védelmet akarnak, és ez a fal megvéd” – szögezte le a Fehér Házban adott interjúban az elnök. A menekültprogram felfüggesztéséről – amelynek keretében elődje, Barack Obama vállalta mintegy tízezer közel-keleti menekült befogadását és letelepítését az Egyesült Államokban – Trump megállapította, hogy nincs más lehetőség.
Emlékeztetett arra, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) több mint ezer nyomozást folytat terrorizmus ügyében, és a gyanúsítottakat “mi engedtük be az országba”. Leszögezte, hogy az Egyesült Államoknak erre nincs szüksége és hangsúlyozta, hogy a menekültek többsége ugyan nem, de néhányan “ördögi szándékokkal” érkeznek, ezért “nem kockáztathatunk”.

Szerinte a hozzájuk érkező vagy már be is fogadott menekültekről semmit nem lehet tudni, nem vizsgálták át őket rendesen, nincsenek papírjaik. “Hogyan lehet valakit átvizsgálni, ha nincsenek is dokumentumai?” – tette fel a kérdést, utalva arra, hogy az Obama-elnökség idején a bevándorlási hatóságok azt állították, a menekülteket átvizsgálták, ellenőrizték. Trump Németországot hozta fel intő példaként. “Nézzük meg, mi van ott, mi nem akarjuk ezt” – mondta. A terroristákat “trükkös, piszkos patkányoknak” nevezte, de hozzátette: “Győzni fogunk”.

Az elnök kitért a kínzással történő vallatás témájára és megerősítette álláspontját, miszerint a – kínzásnak minősülő – vízbefojtás szimulálásával végrehajtott kihallgatás igenis hatásos. Ám leszögezte, hogy ez ügyben a védelmi miniszterre és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetőjére hagyatkozik majd. Emlékezetes, hogy mind James Mattis védelmi miniszter, mind pedig Mike Pompeo, a CIA új igazgatója ellenzi ezt a fajta kihallgatási módszert.

Donald Trump szólt még egy sor belpolitikai kérdésről: például az egészségbiztosításról, a legfelső bíróság új tagjának várható jelöléséről és arról is, hogy esetleg kegyelemben részesíti azt a fiatal katonát, aki emlékfotót készített egy tengeralattjáró egyik részéről, amiért egyévi börtönre ítélték. Nem tartotta korrektnek az ítéletet, kifejtve, hogy különösen annak fényében nem az, hogy mással mi történt: a Hillary Clinton e-mail-ügyében folytatott – vádemelés nélkül végződő – nyomozásra utalva leszögezte, hogy ha az nem lett volna, akkor eszébe sem jutna a fiatal katona kegyelmi kérvénye.

Viszonylag hosszan beszélt a sajtóról. “A média – nem mindegyik, de a nagyobbik része – nagyon-nagyon tisztességtelen” – állapította meg. Konkrét példákat hozva sorolta, hogy az amerikai sajtó nagy része hol és mikor volt szerinte tisztességtelen. Utalt a kisfia elleni sajtótámadásokra, és felhozta a többi között a Martin Luther King-mellszoborról szóló hamis híreket. Már beiktatása napján ugyanis átrendeztette az Ovális Irodát és visszahozatta azt a Churchill-mellszobrot, amelyet Obama elnök nyolc évvel ezelőtt eltávolított, s helyette behozatta Martin Luther King kis szobrát. Az átrendezés hírére szinte mindenütt az jelent meg, hogy az új elnök elvitette a Martin Luther King-szobrot, s egyes médiumok rasszizmust sejttettek. Donald Trump a csütörtöki interjúban közölte: nem csináltak semmit a polgárjogi harcosról mintázott szoborral, változatlanul ott áll az egyik polcon, Churchillé mellett.

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter