Don Giovanni

Don Giovanni
© Facebook.com/KolozsvariMagyarOpera/
A Kolozsvári Magyar Opera bemutatja Wolfgang Amadeus Mozart Don Giovanni című operáját. A mozarti remekmű 41 év után szerepel az opera műsorában- mondta Szép Gyula, az intézmény igazgatója az előadást megelőző sajtótájékoztatón.

41 év után az opera műsorán

Sokat húzta az időt, mert a Mozart művének bemutatásához bizonyos feltételek megvalósítása szükséges. Legyen olyan művészi erőt felmutatni képes társulat, amelynek adottságai lehetőséget teremtenek mind hangi, mind instrumentális szempontból a mozarti zene világának helyes megközelítésére. Legyen dramaturg, karmester, díszlettervező, aki a rendezői elképzelést megvalósítsa. Más szempontból felvetődik a kérdés, vajon a közönség fel tudja mérni azt a csodát, amit a színpadon megteremtettek. Amikor ez megvalósul, akkor lehet gondolkodni olyan produkción, amely a mozarti művet bemutatná.  Ma megvannak a remekmű bemutatásához szükséges feltételek. Ezzel az előadással fel tudunk nőni a remekmű szintjére. Meghatározza az idei operai évad minőségét. Selmeczi György karmester ötlete volt, hogy a mozarti remekművet színre vigyük- mondta Szép Gyula.

Szereposztás

Az előadás rendezője és karmestere Selmeczi György.  Szereplők: Köpeczi Sándor – Kormányzó, Fülöp Tímea- Donna Anna, Sándor Csaba- Don Giovanni, Barta Lóránt- Don Ottavio, Egyed Apollónia- Donna Elvira, Sándor Árpád -Leporello, Szilágyi János-Masetto, Chiuariu Lívia- Zerlina. Díszlettervező: Lőrincz Gyula. Jelmeztervező: Ledenják Andrea. Hangversenymester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre. Karigazgató: Kulcsár Szabolcs. Korrepetitorok: Incze G. Katalin Nagy Ibolya, Nagy Gergő. Súgó: Kostyák Sz. Júlia. Ügyelő: Venczel Péter, aki egyúttal a rendező munkatársa is.

A művészek és a közönség Mozarttal lépjen dialógusba

Darabot rendezte és vezényeli Selmeczi György. Kolozsvári születésű, Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező. Bevallása szerint ötven (50) éve foglalkozik a mozarti zsenialitás elemzésével, boncolgatásával, megközelítésével és népszerűsítésivel. „Tudom, a férfi- szerepkör, a férfi-nyomorúság ma rendkívüli mértékben előtérben van korunk kulturális önértelmezésében. Ezzel is számot vetettem, ami azt jelenti, nem kívánok mítosszal egy ellenmítoszt szem beállítani. Amit szeretnék az az átélés további mélyítése , illetve megfordítva a reflexió elvontságának „magasítása”, filozofikus felemelése… Nem polemizálok senkivel, azt szeretném, ha a művészek és a közönség is magával Mozarttal léphetne eleven, katartikus csaknem egész életre megtisztító dialógusba”. Mozart művének bemutatása a világ minden operaházában eseményt jelent. A darab túlmutat az opera műfaj dimenzióin. Az ember erkölcsi, kulturális, esztétikai választás, döntés darabja. Minősíti azt a kulturális közeget, ami bemutatja, presztízskérdést jelent. A keresztény eszmerendszer és a libertinus eszmerendszer összeütközését jelenti- hangsúlyozta Selmeczi György. A darab létrehozásának folyamatáról értekezett, amelyet a precedens nélküli együtt gondolkodás, szellemi és lelki létezés határozta meg. „ Mozartot, az alkotót saját korából kiindulva próbálom megérteni, értelmezni és színpadra állítani.” Az évtizedek során változott a Don Giovanni képe- fogalmazta meg a rendező. „Bevallhatom azt is, hogy fiatalkori Don Giovanni- képem (Miskolc, 1981) még tisztelettudóan hagyományos volt, ahogy azonban teltek az évek és az évtizedek, ez érthető módon megváltozott. A második Don Giovanninál (Budapest, 1999) a szobor -motívumot helyeztem előtérbe, mert interpretációs alapgondolatom a férfi elidegenedettségét exponálja. A Don Giovanni nagy csodája ugyanis a mindig megélhetőség mellett az elidegenedés kezelésének jellegzetessége.” Ma a férfi- szerepkör, a férfi- nyomorúság van előtérbe. A ma embere férfi-eszmény nélkül él. Don Giovanni idealista, ártatlan egyén. Minden alkalommal az igazi szerelmet akarja megélni.

Csomafáy Ferenc      



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter