Dombokon túl-című film kolozsvári bemutatója

Dombokon túl-című film kolozsvári bemutatója
Cristian Mungiu „După dealuri” (Dombokon túl) című filmje részt vett a Karlovy Vary, Szarajevói, Moszkvai, Firenzei Filmfesztiválon, a közel jövőben bemutatják Torontóban, a mester szekcióban, a New York-i Film Fesztiválon, majd AFI Fest Los Angeles vagy Buenos Airesben.

 

Dombokon túl” című film sikere a Cannes Filmfesztiválon

Románia, de nyugodtan állíthatjuk, a világ jelenlegi filmeseinek egyik legeredetibb gondolkodója Cristian Mungiu. Ötévi komoly munka után, új filmjével „După dealuri” (Dombokon túl) című, 2012-ben készült alkotásával jelentkezett a 65. alkalommal megrendezett Cannes Filmfesztiválon, a versenyfilmek kategóriában. Haza hozva, egyedüliként, a fesztivál két értékes trófeáját. Mungiu elnyeri a Legjobb forgatókönyv díját. 2012–ben a Legjobb színésznő díjat, megosztva, a film két női főszereplője, Cosmina Stratan (Voichiţa) és Cristina Flutur (Alina), megosztva, vehette át a Dombokon túl-című filmben történő alakításért. Ez a Romániai filmtörténetben egyedi esetnek számít.

A film alapötletét, a romániai élet szolgáltatta. Oly sok hazai filmünk készült, és ért el nagyközönség sikert határainkon belül és kívül. A hazai filmtörténet a nemzetközi filmesek figyelmét is felkeltették. Most sem történt másként.

Cristian Mungiu nem akart szenzációt kelteni. Ő csak azt akarta filmi nyelven elmondani, ami ezt a történetet megelőzte. Azt az életformát feleleveníteni, ami tulajdonképpen az emberek viselkedését egymás között, és egy bizonyos közösségben meghatározza.

Az eseményeket higgadtan, tudatosan egymás iránti szeretettel, megbecsüléssel és mély tisztelettel lepergeti. Képi formában vallva arról az atmoszféráról, melyet a film nyelvén el tud érni.

Ebből a szempontból hihetetlenül szerencsés a szereposztás. Ami a színészi teljesítményben kamatozik, mivel addig ilyen módon filmes nem mert megfogalmazni olyan gondolatokat, melyek csak, egy népének érdekeit szem előtt tartó, filmes fogalmazhatott meg oly módon, hogy az alkotás cselekménye a néző számára világos és érthető üzenetet tudjon szolgálni.

Ennek is köszönhető az a nyugodt, egyenletes közlés sorozat, mely a 150 perces időtartamban, egy pillanatig sem lanyhuló figyelem fenntartását eredményezi, és a nézőnek, úgy mond el eseményeket, hogy azt ne sértse, és ne érezze az oktató szándékot.

Világpolgárként gondolkodva, megtalálja azokat a módokat, hogy mindazt a kritikát és mondanivalót, mellyel felhívhatná hazánk helyzetére a figyelmet, mégis, elmondja anélkül, hogy valakit is megbélyegezzen, sértsen vagy megbántson. Erre meg van az a belső felkészültsége, melyet eddigi évei alatt az alkotó elsajátított és eredményesen használt.

Személyes beszélgetésben nekem elmondta, de a médiának is nyilatkozta, Tatiana Niculescu újságíró az alap eseményekről két tényfeltáró könyvet is írt. Ezeket átolvasva, fogott neki a maga forgatókönyv varrációjába.

Az élet úgy hozta, hogy a tragédiát okozó szerzetessel személyen is beszélhetett, meggyőződhetett, hogy éppen akkor engedték ki a börtönből, amikor a filmet forgatták, és a börtön büntetését letöltő szerzetes továbbra is abban a hitben élt, hogy nem ölt meg senkit, csak többszörösen visszatérve, hitének próbatételéről beszélt egyfolytában.

Pedig valaki(k) igenis hibát követett (követtek) el valahol, valamikor, ami egy ember életébe került.

Abban reménykedik, hogy a kész film társadalmi párbeszédet gerjeszt majd. Egyébként a legtöbb, amire egy rendező vágyhat, hogy a munkája véleményalkotásra ösztönzi az embereket.

A Dombokon túl-című filmre talán az a legjellemzőbb, hogy mindenki jót akar. A két árvaházban felnőtt leány közül az egyik, Alina, visszatér legjobb barátnőjéhez, Voichiţa-hoz, és azt arról akarja meggyőzni, hogy menjen ki vele egy jobb élet reményében, Németországba. A két leány élet útja különbözőképpen alakult. Voichiţa a kolostorban találta meg azt a közösséget, mely szeretetet jelentett számára, a vallásos hitet tekintette a legfőbb értéknek. Alina érezte, hogy az egykori szeretetteljes baráti kapcsolat tartalma megváltozott, vissza akarta szerezni. Azonban viselkedése, a világról alkotott szemlélete különbözött a kolostor lakóinak felfogásától. Lázadt a merev dogmákkal szemben. Ezt a lázadó magatartást értelmezték másként. Mindenki mindenkit szeret, tisztel, becsül a kolostorban. Minden úgy van jól, ahogyan van. Mindent el lehet tűrni, mindent el kell szenvedni, mert egy felső erő azt így kéri.

Talán ez a gondolkodás tanulságos lehetne a néző számára is. Türelemmel, sok okos megalázkodással el lehet érni azt, amit kardcsörtetéssel és izommal nem. Többet ésszel, tovább juthatsz. Csak tudni kellene, kezelni azokat az érzelmeket, melyek dominálnak. A hazai gondolkodó rétegnek van egy szegmentuma, amely tud világi dolgokon megfelelő módon elgondolkodni.

Atya (Valeriau Andriuţă), a főnővér (Dana Tapalgă) Operatőr: Oleg Mutu, akinek képi megfogalmazásában élvezhetjük a film mondanivalóját.

A film hazai bemutatója

Riporteri kérdésre elmondta: „ Romániában hol fogják bemutatni A dombokon túl című filmet: a hagyományos mozik eltűntek, és csak néhány multiplex jött a helyükre – mondanom sem kell, egy ilyen szerzői műnek nem ott lenne a helye. Az pedig még nagyobb baj, hogy nemcsak hazait, hanem európai filmet sem néz nálunk senki, így nem is értjük őket. Az igazat megvallva az én műveimet sem értik. Újra kellene kezdeni az alapoknál, filmtörténetet és filmkultúrát kellene oktatni az iskolákban, és akkor nem fordulna elő, hogy a román filmeket minden országban többen nézik meg, mint Romániában.”

A filmforgatás körülményei

A filmet két évig forgatták. Volt olyan helyzet is, amikor – 15 fokos hidegben forgattak. Amint Mungiu mondta: Annak dacára, hogy Romániában a kommunizmus bukása után elkezdtek gőzerővel templomokat építeni, méghozzá állami pénzből. Ma több mint húszezer működő templom van, ugyanakkor csak ötezer iskola és ötszáz kórház. Ma az ország lakosságának kilencven százaléka ortodox vallásúnak vallja magát, ezen belül szintén kilencven százalék gyakorló hívőnek. Ha egy ország lakosságának ilyen magas százaléka állítja ezt magáról, akkor a logika azt diktálná, hogy hasonló arányban képviseljék az ennek megfelelő értékrendszert – ez azonban nincsen így. Elképesztő agresszió jellemzi a román társadalmat, így joggal vetődik fel a kérdés, hogy az egyház manapság helyesen használja-e a befolyását. Ráadásul a híveket félelemkeltéssel toborozzák, szó sincs már itt megbocsátásról, toleranciáról. Úgy vélem, hogy megrekedtek a felszínesség szintjén. Rengeteg a pompa és a dísz, míg az igazi értékekről régen elfeledkeztek. Ne értsen félre, nem vagyok vallás- vagy egyházellenes, de naivan azt gondoltam, hogy ez az elképesztően intenzív hit majd jelentősen enyhít az ötven év kommunizmusa által okozott értékválságon. Ehelyett csak az egyik üres rituálé váltotta fel a másikat. Mert ma mindössze ennyit jelent vallásosnak lenni. És egy ilyen rituálé okozta egy fiatal lány halálát, pusztán, mert valakik azt gondolták, rabul ejtette valami szubsztancia, mely arra kényszeríti, hogy másképpen viselkedjen, mint az a saját lényéből fakadna.

Ennek ellenére a filmben szereplő kolostor díszletét, melyet Cristian Mungiu saját maga tervezett, Câmpinan építették fel. A film majdnem minden jelenetét legalább 15-20-ször vették fel. De volt olyan, amelyet negyvenszer is megismételtek, mint az, ahol a film vége felé a mentők beviszik a kórházba az immár halott leányt. Hihetetlenül egymást taposva vergődnek a korszerűtlenül szűk folyóson. A kép felépítése első síkban, a felvevőgép, ami nem látszik, de mindenki tudja, hogy léteznie kell. A tolókocsin az áldozat feje, a betakart test második, harmadik síkban. Majd a negyedik síkban mentősök egymást taposó serege. Ezen a lehetetlen helyen a felvevőgép kicsap, ahogy szemben ülünk a vetítő vászonnal vagy plexittel balra, helyet adván a lihegő gárdának, kifutni a semmibe.

Ide kell a rendező: Cristian Mungiu és a kitűnő operatőr: Oleg Mutu.

Kolozsvári közönség-találkozó Cristian Mungiuval

A kolozsvári film- bemutatón, a közönséggel való találkozón Cristian Mungiu filmje forgatásának titkairól, a filmtörténetének lényegéről beszélt. A filmje nem a valóságos eseményt meséli el, hanem az értékekről, a személyes kapcsolatokról, a felelősségről, egy szóval rólunk szól. Az értékek szempontjából elemzi a felelősség kérdését. Tehát nem a vallásról beszél. A filmje a hangulatot, az érzelmeket akarja bemutatni, nem a történetet. A közömbösségről, a szeretetről, illetve annak különböző fokozatáról szól, a film nyelvén kifejezve.

A találkozón jelen volt Alina szerepét alakító Cristina Flutur is. Tanulmányozta az Alina szerepét. Kiemelte azt a gondolatot, hogy Alina nem jelentett patologikus esetet, nem voltak pszichés rendellenességei. Sok megpróbáltatáson ment keresztül, emiatt sokkal árnyaltabban, egyes esetekben radikálisabban gondolkodott, amit a közösség másként értelmezett. A legnagyobb fájdalmat akkor élte át, amikor Voichiţa visszautasította.

Mungiu filmjében nem moralizál, nem ítélkezik, hanem objektíven közelíti meg a kérdéseket. Nem akarja a saját álláspontját a nézőre rákényszeríteni, hanem rábízza a nagyérdeműre az értékelést.

Csomafáy Ferenc