Diószeg: a szelektív szemétgyűjtésé a jövő

Szelektív gyűjtéssel kell csökkenteni a szemét mennyiségét. Illusztráció
Szelektív gyűjtéssel kell csökkenteni a szemét mennyiségét. Illusztráció
Új szolgáltató vette át a szemétszállítást 2015-ben Diószegen. Mados Attila polgármester szerint összességében meg voltak elégedve vele, bár a 2016-os áremelés érzékenyen érintette a lakosságot.

Áprilisban a szolgáltató újabb árnövekedési igénnyel jelentkezett, amelyet a helyi tanács elutasított. “Természetesen megértjük, hogy egy multinacionális vállalat nem dolgozhat veszteségesen, de tekintve a diószegi szociális helyzetet, nem fogadhatunk el 10 lej/fő feletti árajánlatot. Lakosságunknak egy jó része egyedülálló, nyugdíjas vagy nagycsaládos, így a meglévő szerződés szerinti áremelkedés komolyan megcsorbította volna a háztartások költségvetését”, fogalmazott a polgármester. Hozzátette: az utolsó megoldási lehetőséget aknázta ki az önkormányzat azzal, hogy betársult a borsi szemétgazdálkodási fejlesztési ügynökségbe, illetve az ezáltal létrehozott Reosal nevezetű szolgáltató alapítói sorába. Együtt a szolgáltatóval sikerült egy olyan árstruktúrát kialkudni, amely szerinte előnyös mind az egyedülálló, mind a nagyobb családok számára is. Így alakult ki a 8,4 lej plusz áfa, azaz 9,99 lej, amely magába foglalja a kilónkénti hulladéktárolási költséget is, ami az utóbbi hónapokban megjelent a számlákon külön tételekben, és ez nem a jelenlegi szolgáltató bevétele, hanem amit a nagyváradi helyi tanács szabott ki a Püspökiben működő szeméttároló számára. A családok létszámának növekedésével csökken a személyenkénti fizetendő összeg és a maximum, amit egy 4 vagy több tagú család fizetni fog az 26 lej. Ez az összeg az év végéig érvényes.

Szelektív gyűjtés

“A diószegi önkormányzat elkötelezett, hogy maradjon ez az ár a jövőben is. Fontos tudatosítani, hogy csökkentenünk kell a szemétmennyiséget, amit csak a szelektív gyűjtéssel érhetünk el. Ezért júliustól nem műanyag kukákba, hanem zsákokba kell majd gyűjteni a szemetet, amit a szolgáltató fog biztosítani. Ezekbe a zsákokba csakis a nem újrahasznosítható háztartási hulladékokat kérjük gyűjteni, míg mindent, ami újrahasznosítható (csomagolóanyagok, papír, palackok, stb.) külön, más színű zsákokba, amit a szolgáltató más napon és ingyen fog elszállítani. Ha nem törekszünk, hogy  csökkentsük a hulladék mennyiségét, megállíthatatlan lesz a díjnövekedés a közeljövőben. Az is környezetvédelmi előírás, hogy évente 15%-kal kell csökkentenünk a tárolásra szánt, nem újrahasznosítható szemét mennyiségét, ha ezt nem teljesítjük, akkor az önkormányzat évente nagy értékű büntetéseket kell fizessen a környezetvédelmi alapba, amit szintén a mi adóinkból és fejlesztési forrásainkból kell majd kifizetnünk, és ahelyett, hogy a települést fejlesztenénk – a hanyagság vagy felelőtlenség miatt – büntetéseket fogunk fizetni”, mondta Mados Attila, kérve a helyi lakosokat: közreműködésükkel támogassák a megbízott munkatársakat, Tótfalusi Enikőt és Onița Ioanat illetve a Reosal alkalmazottait, hogy a szerződések aláírása az új szolgáltatóval minél gördülékenyebb legyen.