Dinnyefesztivál súlyemelési bemutatóval

Nagy István polgármester ajándékokat adott át, képünkön Czintos Felicia iskolaigazgatónak
Nagy István polgármester ajándékokat adott át, képünkön Czintos Felicia iskolaigazgatónak
A tizenötödik Dinnyefesztivált tartották meg a hét végén Érkörtvélyesen. Mivel egyre kevesebben foglalkoznak már a falu emblematikus gyümölcsének termesztésével, a polgármester szerint megtörténhet, hogy nemsokára fesztiválnevet kell cseréljenek.

Bár már csak mintegy 20 hektáron termesztenek manapság dinnyét Érkörtvélyesen, ami nagyjából tizede az évekkel korábbinak, egyelőre Dinnyefesztiválnak nevezik a falunapot, bár lehet, ezen a fentiek tükrében nézve nemsokára változtatniuk kell, mondta Nagy István polgármester a 15. rendezvény megnyitóján. Ezt megelőzően szombat délelőtt még gyerekeknek tartottak foglalkozást (Kovács Emese tanárnő vezetésével), a déli órákban pedig lovasbemutató volt, amit Kecskés István mérnök szervezett. A délutáni megnyitó a sok éves hagyománynak megfelelően zajlott: a községháza elől felvonulás indult, melynek élén a helyi menettáncosok haladtak, őket modern- és néptáncosok, illetve a vendégek és meghívottak követték. Így érkeztek a dr. Balási József Általános Iskola udvarára, ahol a színpadon a mazsorettek tánca után Nagy István mondott köszöntőt és köszönetet a rendezvény támogatóinak, szervezőinek. Örömmel nyugtázta, hogy sikerült összehozni a falunapot, hiszen az önkormányzatban viták voltak arról, hogy kell-e egyáltalán, de döntő érv volt, hogy a lakosság igényli ezt a fajta szórakozási lehetőséget. A polgármester szerint ugyanakkor a fesztivál elveszti lassan azt a varázsát, amit a messze földön híres terménye, a névadó dinnye adott neki, hiszen, mint fentebb idéztük, egyre kevesebben foglalkoznak vele. (Megjegyezzük, hogy a Körtvélyes mellett elhaladó országút mentén azért még szombaton is 5–6 helyen is árulták a gyümölcsöt, és piacokon is találkozni a termelőkkel.)

Meglepetések

Szabó Ödön képviselő, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke üdvözölte, hogy a körtvélyesiek megszervezték a Dinnyefesztivált, ami szerinte a találkozásban, az egymásra-találásban, az élménygyűjtésben bizonyítja jelentőségét. Újra a polgármester vette át a szót, aki meglepetésekkel készült: ajándékokat adott át azoknak, akik a község közösségi életében jelentős szerepet töltenek be. Így szólította Máté Zsoltot, aki a Silver Wings Egyesület tánccsoportjai révén a helyi gyerekeket nemcsak oktatja, de versenyeken is szerepelteti, a helyi születésű Kecskés Zoltánt, aki a magyar színeket képviselve járt súlyemelőként olimpiákon, vb-ken és Eb-ken, nem mellesleg masters világbajnok (vele készült interjúnkat később olvashatják), Czintos Felicia Laura igazgatónőt, aki az iskola munkaközösségének nevében vehette át az elismerést. Dukált volna az ajándék a helyi néptánccsoportnak is, ám annak vezetői nem voltak jelen, ennek átadása másnapra maradt. A megnyitó után a színpadi program az óvodások, iskolások műsorával indult, miközben a focipályán Körtvélyes–Szerep meccs kezdődött és meggyőző hazai sikert vetítette előre már a félidei 4 gólos vezetésük, miközben a Hajdú Bihar megyei testvér-településről érkezettek még kapura rúgásig sem jutottak. Az iskolaudvaron a váradi Libavonat együttes koncertje mozgatta meg a gyerekeket, majd a már említett olimpikon bemutatója következett. Pontosabban előbb a családja működtette debreceni Vezér Fitness stúdió három fiatalja tartott rövid bemutatót, majd jött a súlyemelés. Ennek során Kecskés Zoltán röviden bemutatta ezt a sportot, az edzések mibenlétét, ebben Kusai Kristóf ifjúsági országos bajnok volt segítségére, aki fokozatosan növelve a súlyokat mutatta be lökési és szakítási gyakorlatait.

Súlyemelési bemutató

Nem meglepő módon a közönség soraiból is bőséggel akadtak, akik úgy érezték, hogy ők előzetes gyakorlás nélkül is alkalmasak e sport gyakorlására. Többen lehetőséget is kaptak, persze Kecskés Zoltán igyekezett kordában tartani a lelkesedést, figyelmeztetve mindenkit az izomszakadások, csonttörések, másnapi izomlázak veszélyére. Ennek ellenére a barátok, kedvesek előtti bizonyítási vágy sokakban felpörgette az adrenalint, volt aki sikerrel, volt aki sikertelenül próbálkozott a 60, 80, 100 kilókkal, de volt, aki a 140 kilót is legalábbis elemelte a talajról. Az esti műsort az Euphoria Music Band koncertje nyitotta, melynek vége felé már kezdett beborulni az ég. Őket a már említett Silver Wings-tánccsoportok, majd Balázs Levente és zenekara követte. Az est sztárvendégének látására sokan összegyűltek a környékről, annál is inkább, mert a magyarországi X-Faktor 3. szériájának 3. helyezettje, Csobot Adél a közeli Nagykárolyban nőtt fel. Őt az érmihályfalvi Playtime együttes koncertje követte, akkorra azonban már derekasan megnyíltak az égi csatornák, próbára téve az éjszakai diszkóra vágyók kitartását is.

Rencz Csaba