Díjazták a pályázó diákokat

Díjazták a pályázó diákokat
A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai múlt csütörtök estetartották szokásos havi találkozójukat a Szent László Líceumban. Az összejövetelen díjkiosztásra kerül sor.

A megjelenteket Pásztai Ottó, Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke üdvözölte, majd Zilahi Bertalan köszöntötte a júniusban név-, illetve születésnapjukat ünneplőket, ezután pedig Tóth Hajnal olvasott fel egy-egy Mécs László– és Kinde Annamária költeményt.

Az e havi találkozó tárgya a gödöllői pályázaton részt vett diákok díjazása volt. A Gödöllői dr. Takács Menyhért Premontrei Gimnázium és az ennek tanulóit segítő közhasznú alapítvány minden esztendőben pályázatot hirdet a saját, illetve a váradi diákok számára. Idén három téma közül lehetett választani: a Ferenc pápa által meghirdetett Irgalmasság Rendkívüli Szentéve alkalmából egy kisfilm vagy fotóriport készítése a zsámbéki, a vincés vagy a mallersdorfi ferences nővérek tevékenységéről, egy kálváriahely bemutatása, vagy riport készítése egy olyan személlyel, családtaggal, ismerőssel, rokonnal, akinek még vannak személyes élményei az idén 60. évfordulójához érkezett 1956-os forradalomról és szabadságharcról.

A díjazottak

Nagyvárad tíz diákok pályázott, akiket három tanár készített fel. Első díjat érdemelt a Balla Tímea-Szabó Roland szerzőpáros Kálvária Kárásztelken című dolgozata (a Szent László Líceum XI. B-s tanulói, felkészítőtanár Benedek Ramóna), az Antal-Fórizs Sára- Köteles Andrea szerzőpáros 1956, te csillag című tanulmánya (a Iosif Vulcan Főgimnázium X. B-s tanulói, felkészítőtanár Nagy Enikő), valamit a Kussy ErnaTóth Anett szerzőpárosnak a Módi Blanka vincés nővérről szóló kisfilmje (a Szent László Líceum XI. B-s tanulói, felkészítőtanár Benedek Ramóna). Második díjnak örvendhetett a Braun ÁgnesStef Ingrid szerzőpáros a Csepegjen tanításom, mint az eső című dolgozatukért (a Iosif Vulcan Főgimnázium IX. B-s és X. B-s tanulói, felkészítőtanár Nagy Enikő), valamint Létai Eszter Egy nép kiáltott című írásáért (a Iosif Vulcan Főgimnázium IX. B-s diákja, felkészítőtanár Nagy Enikő), míg „bronzérmet” vehetett át Bíró Ágnes Tímea a Riport egy évforduló kapcsán című dolgozatáért (az Ady Endre Középiskola IX. E osztályos növendéke, felkészítőtanár Fazakas Gábor).

Az első helyezettek ismertették alkotásaikat, majd Makai Zoltán Andrássy Gyula életét és tevékenységet foglalta össze röviden annak apropóján, 1940-1965 között a villanytelep főmérnöke, majd igazgatója volt, és 55 éve csatlakozott az akkori Crişanatartomány az országos energetikai rendszerhez.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter