Die Presse: Románia nem érett az EU-tagságra

Sem Románia, sem Bulgária nem érett az
európai uniós tagságra – mutat
rá a korrupcióra hivatkozó kritikus
tartalmú brüsszeli országjelentés
kapcsán csütörtökön a
bécsi Die Presse.

Az osztrák konzervatív újság
szerint voltak földrészünkön olyan
történelmi pillanatok, amelyeket ki kellett
használni. Ilyen volt a vasfüggöny
leomlása vagy az Európai Unió
keleti bővítése. Ám ebben a
történelmi környezetben akadtak olyan
pillanatok is, amikor a felelős
pozícióban lévők
túllőttek a célon. Például
Bulgária és Románia elhamarkodott
EU-felvételekor. 2007-ben egyikük sem volt
érett a tagságra – és ma sem
azok.

Belépésük az unióba egyik
fél számára sem fizetődött
ki. Sem a  két balkáni ország
számára, amelyek azt remélték,
hogy az EU segítségével, amilyen
gyorsan csak lehet, felzárkózhatnak a
Nyugathoz. Sem az uniós partnerállamok
számára, amelyek így akarták
biztosítani, hogy cégeik nagyobb
kockázat nélkül üzletekhez jussanak
Bulgáriában és
Romániában. És az egész
régió számára sem, amelynek
országai – úgy is, mint potenciális
tagjelöltek – hitelüket vesztették.