Diáktanácsi képzéshétvége Szalárdon

Kőrösi Kristóf (szemben) volt az esemény főszervezője
Kőrösi Kristóf (szemben) volt az esemény főszervezője
Az Ady Endre Líceum Diáktanácsa képzést szervezett január 13-15. között Szalárdon, melyen “adys” illetve “eminescus” diákok vettek részt, szám szerint 20 középiskolás diák jelentkezett.

A hétvége első képzését Bántó Norbert tartotta, a Sci Fi című kiskönyv írója, aki többek között tanárként, idegenvezetőként illetve politikusként tevékenykedik. Bemutatót tartott a diákoknak a mindenki által álmodott siker eléréséről, és el is indította őket ezen az úton, első lépésben rövid-, közép-, és hosszú távú céljaik meghatározására buzdította őket. Jakab Gábor folytatta a sort, aki csapatépítő játékok segítségével, mint például a Marshmallow Challange (Mályvacukor kihívás), létre hoztott egy aktívabb, összeszokottabb társaságot. Ezek után munkacsoportokban dolgozva mindenki az aktuális tanügyi rendszer fő problémáit kereste, valamint ezekre megoldási javaslatokat is meghatároztak, így egy ideológiai vitát tartottak a tanügy hatékonyságáról. Később Bíró Rozália képviselő asszony tartott előadást a kommunikációról, elméleti és tapasztalati tanácsokat osztott meg a diákokkal a különféle csoportokkal való kapcsolat építéséről, fenntartásáról. Ezt követően munkapályájára hivatkozva bemutatta, hogyan lehet ezeket a kapcsolatokat megfelelő külső és belső kommunikációval kamatoztatni egy ügy elérésének érdekében.

Társszervezetek

Bauman Gergő politológus és tanár egy nyílt beszélgetésen belül a tanulói diákstatútumot tárgyalta a diákokkal. Fontosabb innovatív pontjait is bemutatta, mint például a telefonok órán, kizárólag tanulmányi célokból való használata. Az első nap zárásaként Kőrösi Kristóf tizenkettedikes diák, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum Diáktanácsának elnöke, a képzéshétvége főszervezője kiértékelőt tartott a napról. Sikertörténetnek minősítette, hogy a magyar diáktanácsok végre nem riválisokként, hanem mint társszervezetek dolgoznak együtt, ennek köszönhetően javaslatokat is tett közös rendezvények szervezésére, közös álláspontok megfogalmazására.

Köszönet a támogatásért

Másnap reggel Szabó Ödön parlamenti képviselő a tőkét nem mint anyagi, hanem mint tudás-, érzelmi-, és kapcsolati forrást tárgyalta, annak felépítésével és felhasználásával bővítette a diákok ismereteit. Ezek után egy ideális, tekintélyes vezető tulajdonságairól beszélgetett a diákokkal. A képviselő előadását a parlamentben általa reprezentált tanügyi álláspontok ismertetésével zárta, amely során a szombati napon azonosított problémákat és azok megoldásának javaslatait mutatták be a diákok előadójuk számára. A képviselőt követően Olteanu Roberta, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség volt elnöke zárta a képzéshétvégét, aki a rendezvényszervezés témájában a SWOT analízisnek és a célfának a használatát mutatta be. A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum Diáktanácsa, vagy ahogy ők mondják Ady DT, ez úton is köszönetét fejezni ki a meghívottaiknak a tartalmas képzésekért, valamint Szalárd község önkormányzatának és Nagy Miklós polgármesternek a helyszín biztosításáért.