Diákszínjátszó Fesztivál

Diákszínjátszó Fesztivál

Szatmár megye – Ezentúl rendszeresen a
halmi kultúrotthon ad majd otthont a megyei
Diákszínjátszó
Fesztiválnak. Idén is a határmenti
településen gyűltek össze az megye
általános iskolás
színjátszói.

A kaplonyi Fintorgók, illetve a tasnádi
Minitinik osztoztak idén az első helyen a IV.
Diákszínjátszó
Fesztiválon. Az idei seregszemlét Halmiban
rendezték, de a szervező Pap Erika szerint a
következő években is a
községbe várják majd az
általános iskolás csoportokat.
„Az idei fesztivált a község
tanácsa és a LiterArt Egyesület
támogatásával rendeztük. Viszont
jövőre már európai uniós
pályázat révén elnyert
pénzből szponzoráljuk az
eseményt” – mondta lapunknak a
tanárnő.

A szombaton rendezett versenyen egyébként
tizenkét csoport mutatta meg tudása
legjavát. A diákok ki is tettek
magukért, ezzel alaposan megnehezítve az
elismert zsűri munkáját. Az
utolsó színdarab után ugyanis
több mint félórát
tanácskozott Méhes Kati és
Tóth-Páll Miklós
színművész, illetve Gál
Gyöngyi, magyar szakos tanfelügyelő azon,
kinek ítéljék oda a legjobbaknak
járó elsimeréseket. Nem is
tudták eldönteni, ki legyen az
„abszolút” győztes, ezért a
csapatmunkáért a kaplonyiak, a
fantáziadús előadásért
pedig a tasnádiak kapták meg az első
helyet. Magas színvonalú zenés
előadást mutattak be a
szatmárnémeti Balcescu-Petőfi
Általános Iskola diákjai, a
Jómadarak is, ők lettek a másodikok, a
vámfalui Napraforgó csoport pedig –
először szerepeltek a
Diákszínjászó
Fesztiválon – a harmadik helyet érdemelte ki.
Harmadikok lettek az egri Gézengúzok is, a
többi csoport pedig dicséretben
részesült.

A jelen levő tanárok szerint egyre magasabb
színvonalú műsorokat mutatnak be a
csoportok. Ezt alátámaszották a
szatmárnémeti Harag György
Társulat színművészei is.
„Nagyon szép munkák voltak”
– beszélt elismerően a
felkészítő tanárok
munkájáról, illetve a diákok
teljesítményéről
Tóth-Páll Miklós, majd
rámutatott olyan „hibákra”,
amelyek kiküszöbölésével
még színvonalasabbá tehetik a
csoportok az előadásaikat. Hasonló
jó tanácsokat mondott Méhes Kati is,
aki elsősorban a színpadi beszéd
fontosságára hívta fel az ifjú
tehetségek figyelmét. Végül a
két művész elárulta, a
jövő évi fesztivál előtt
felkérik a szatmári társulat fiatal
színészeit arra, hogy nyújtsanak
segítséget a felkészítő
tanároknak.

Eredmények
1. hely

Fintorgók (Kaplony; „Felnőttél,
vagy ott van mélyen a …”;
felkészítő tanár:
Lászlóffy Csaba)

Minitinik (Tasnád; „Hófehérke
és a beteg hentes”; Jager Enikő)
2. hely:

Jómadarak (szatmárnémeti
Balcescu-Petőfi Ált. Isk.; „Óz, a
csodák csodája (részlet)”; Nagy
Tünde),
3. hely:

Gézengúzok (Egri Ált. Isk.;
„Nagyszünet”; Oroszi Judit),

Napraforgó (Vámfalu; „A tojás;
A kényes lány”; Pető
Melinda).
Dicséret:

Rosszcsontok (mikolai Gellért Sándor
Ált. Isk.; Bohonyi Imola), Guruzsma
(szatmárnémeti Dariu Pop Ált. Isk.;
Schuller Elza), Féktelenek
(szatmárnémeti Octavian Goga Ált.
Isk.; Szőke Erzsébet), Rozmaring (Széri
Ált. Isk.; Szabó Zita), Fecsegő
tipegők (Halmi Ált. Isk.; Pap Erika), HatoSOKK
(szatmárnémeti Lucian Blaga Ált. Isk.;
Szőke Erzsébet), Nebulók
(szatmárnémeti Ion Creanga Ált. Isk.;
Csucsák Julianna).