Diákok a szeretetről, több nyelven

Diákok a szeretetről, több nyelven
Bihar megye – A korábbi, kisebb méretű karácsonyi ünnepségek után a közelmúltban egy nagyobb, az iskola minden diákjának és pedagógusának szóló rendezvényt tartottak az érmihályfalvi általános iskolában.

Karácsony közeledtével minden ember egy kicsit jobban kitárja a szívét, jobban odafigyel a környezetére, a szeretteire. Nincs ez másképp az iskolákban sem, hiszen tágabb értelemben minden iskola közössége  egy nagy család. Ebből a meggondolásból kedveskedtek egymásnak és tanáraiknak az érmihályfalvi Zelk Zoltán Általános Iskola  diákjai egy karácsonyi műsorral, még a téli vakáció előtt.

Hagyományteremtő rendezvény

A műsor értelmi szerzője Darabont Alíz  zenetanárnő volt, aki úgy gondolta, hogy igazán megérdemel ez az ünnep és ez az iskola egy méltó összejövetelt. Az előző években is mindig megünnepelték a karácsonyt, de az csak jelzésértékű volt, míg idén egy nagyobb rendezvényben gondolkodtak a szervezők, ahol az iskola összes diákja és tanára  együtt ünnepel. A kultúrház zsúfolásig telt nézőtere előtt először Csengeri Csongor  igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, kifejezve reményét, hogy sikerül majd hagyományt teremteni az ünnepségből.

Gondolatok a szeretetről

A műsorbanbetlehemi játékokat  tekinthettünk meg, az iskola kezdő és haladó furulyacsoportjának előadását, valamint zongoraszólókat és karácsonyi énekeket is hallhattunk. Mindezek mellett értékes gondolatokat, idézeteket, verseket hallgathattunk meg a karácsonyról, a szeretetről magyar, angol és német nyelven  a diákok előadásában. Az összeállítást az iskola kórusa zárta, akikkel aztán már mindenki közösen énekelte a Fehér Karácsony című dal szívet melengető sorait. Lélekben feltöltődve, karácsonyi gondolatokkal telve köszöntünk el egymástól, bízván abban, hogy az elhangzott gondolatok megmaradnak a szívekben, lelkekben.

Boros Emőke Blanka tanárnő

Címkék: , ,