Diákcsere-program hasznos tapasztalatokkal

Diákcsere-program hasznos tapasztalatokkal

Nagyvárad – Egy nemzetközi
diákcsere-program keretében az elmúlt
napokban külföldi fiatalok látogattak
Nagyváradra. A projektben váradi,
fonyódi és bambergi
középiskolások, illetve tanárok
vettek részt.


A magyarországi Fonyódon
található Mátyás
király Gimnázium
és a
bambergi (Bajorország) Franz Ludwig
Gymnasium
vezetői 1982-ben
döntöttek úgy, hogy
diákcsere-programot indítanak. A
cél egymás kulturájának,
nyelvének és szokásainak a
megismerése volt. A nagyváradi Ady Endre
Középiskola 1991-ben kapcsolódott be
a projektbe, Makai Judit és
Helmut Dütsch tanárok
kezdeményezésére. Az elmúlt
években a Mihai Eminescu
Főgimnázium
és az Emanuil
Gojdu Főgimnázium
is csatlakozott a
programhoz, így egy harmadik nemzet
hagyományainak és
életvitelének a
tanulmányozására is
lehetőség nyílt. A
kapcsolattartás egyik kulcsembere érdekes
módon Alois Hoh buszsofőr, aki már
26 éve szállítja a csapattagokat a
különböző helyszínek
közt. Az idén összesen ötvennyolc
diák jelezte részvételi
szándékát, harminc német,
tíz magyarországi és tizennyolc
váradi középiskolás. A
fiatalok egy hónappal ezelőtt
találkoztak Bambergben, ahol két hetet
töltöttek, majd egy hét fonyódi
tartózkodást követően
múlt pénteken érkeztek
Nagyváradra. Német részről
Agathe Kocher és Rudolf
Brunner
tanárok, illetve
Jens-Peter Kurzella
projektvezető, a magyarországi
oldalról pedig Keserű
Zoltán
tanár foglalkozott a
kamaszokkal. Az Ady Endre
Középiskolát Puskás
Ágnes, Nagy Andrea
és
Závodszky Tamás
képviselték tanári szinten.

Hasznos tapasztalatok


A vendégeket- akárcsak
Németországban és
Magyarországon- különböző
családoknál
szállásolták el. Az elmúlt
napokban számos kikapcsolódási
lehetőség várta a projektben
résztvevőket: jártak többek
közt Kolozsváron, Újpalotán
és a Medve-barlangnál,
látogatást tettek a Caritasnál, a
Német Demokrata Fórumnál és
a nagyváradi Polgármesteri Hivatalban is.
Nora Schlechtweg bambergi diák
érdeklődésünkre
válaszolva elmondta: nagyon tetszett neki
minden, ő elsősorban azért iratkozott
fel a programra, mert meg szerette volna ismerni
Kelet-Európát. Az eminescus Opre
Anca,
a gojdus Andrei Ignat
és az adys Kovács Zsuzsa
egyöntető véleménye szerint
egyebek mellett azért volt hasznos az
elmúlt néhány hét, mert
jobban megtanultak németül, és
érdekes volt megismerni a
romániaitól némiképp
különböző
németországi oktatási rendszert.
Az együttlét alatt egyébként
számos barátság született,
sőt, az sem lenne meglepő, ha szerelmek is
szövődnének, hiszen az elmúlt
években volt már rá példa.

Ciucur Losonczi Antonius