„Demokrácia Központ így vagy úgy, de lesz”

„Demokrácia Központ így vagy úgy, de lesz”
Bihar megye – Az érmihályfalvi Helyi Tanács keddi gyűlésén a tanácsosok többsége leszavazta az MPP javaslatát, hogy székhelyük automatikusan kerüljön az EMNT–hez, mint leendő Demokrácia Központ–iroda.

A Magyar Polgári Párt  érmihályfalvi szervezete beadványának lényege: „célirányosan” lemondanak székhelyükről, hogy azt megkaphassa az Erdélyi Magyar Nemezeti Tanács  égisze alatt létrejövő helyi Demokrácia Központ. Ifj.Szilágyi Ferenc  MPP–s tanácsos Kiss Imre RMDSZ–es társa felvetésére, hogy a központnak a kettős állampolgárságról  szóló tájékoztatás melletti úgynevezett adatgyűjtési és demokrácia–megfigyelői feladatához nem–e kell államközi megállapodás, kifejtette: a demokratikus intézmények monitorizálásához bármilyen egyesületnek  joga van, így az EMNT–nek is, és véleménye szerint ennek nincs is köze a kérésükhöz.

Január elején nyit az iroda

Csengeri Csongor RMDSZ–es tanácsos javasolta, hogy a kérdést bontsák ketté: az MPP visszalépésére, és az így megüresedő helyiség odaítélésére. Ennek megfelelően történt a szavazás: egyhangúan elfogadták az első kérést, míg az odaítélés mellett csupán a 2 MPP–s tanácsos állt ki. Vagyis az MPP helyi szervezete lemondott székhelyéről, a helyiség új „tulajdonosa” az arra igényt tartók közül kerülhet ki később (mint elhangzott, több egyesület is igényt tart székházra). A gyűlés után ifj.Szilágyi Ferenc – aki elmondása szerint a majdani Központ irodavezetője  is lesz – kérdésünkre elmondta: kérvényükkel mintegy „tesztelték” is az önkormányzat hozzáállását, a döntés nem érte váratlanul őket. Nem várják meg, mi történik a szóban forgó helyiséggel, hanem másikat keresnek, és január 3–án  a helyi Demokrácia Központ mindenképpen megnyílik.