Délutánig kevesen voksoltak Borson

Délutánig kevesen voksoltak Borson
Bihar megye – Bors községben kétszer négy szavazókörzetben szervezték meg a voksolást, a községhez tartozó falvakban (Bors, Biharszentjános, Kisszántó, Nagyszántó). A délutáni órákig csak kevesen voksoltak.

Az elmúlt évekhez képest a vasárnapi vokson – a délutáni órákig – bizony a várakozás ellenére kevesen jelentek meg az urnáknál Bors községben. Bátori Géza polgármesterrel kerestünk fel két szavazókörzetet – jobban mondva négyet, a 2 EU-s és a 2 referendumost – Biharszentjánoson és Borson. A község másik két településére a hirtelen jött nagy eső miatt már nem tudtunk kimenni. Szentjánoson először a referendum számára berendezett körzetet kerestük fel. Vass Piroska körzeti elnöktől megtudtuk, hogy az 1300 szavazásra jogosult polgárból – 14-15 óra körül – 195-en voksoltak. Ottjártunkkor a bizottság tagjainak nem volt mivel „foglalkozniuk”, egy kis humoros megjegyzés is elhangzott, amikor a fényképezőgép is előkerült. Az EU-parlamenti képviselőjelöltek megválasztására berendezett választókörzetben sem volt nagyon jó a részvétel, hiszen az 1300 szavazásra jogosult közül csak 240-en éltek ebben az órában az alkotmány biztosította jogaikkal.

153-an szavaztak

Borson sem jobb a helyzet, fogadtak a helyi Művelődési Házban berendezett szavazókörzetben, ahol 14.30 órakor a szavazásra jogosult 1042 személyből csak 153-an szavaztak, a pótlistán 10-en voltak feljegyezve. Kupás Tibor, a körzeti alelnök elmondta, hogy minden a legnagyobb rendben zajlott, és véleménye szerint még sokan eljönnek estig szavazni, hiszen egy temetés volt a kora délutáni órákban Borson, többen csak ezután voksolnak majd, hangzott el. A referendum számára berendezett teremben Dumitru Pantea elnöktől megtudtuk, hogy ott addig 83-an szavaztak, az 1042-ből. Bátori Géza polgármestertől megtudtuk, hogy Kisszántón a 360 szavazásra jogosultból az EU-képviselőjelöltekre 73-an, a referendumra 40-en voksoltak. Nagyszántón sokak számára meglepetésként hatott, hogy 15 óra körül a 307 szavazásra jogosult polgárból a referendumon 102-en vettek részt, míg az EU-s jelöltekre 107-en adták voksukat.

Dérer Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter