Debrecenben jártak a nagykárolyiak

Debrecenben jártak a nagykárolyiak

Az elmúlt hét végén,
meghívásnak eleget téve
látogattak el Debrecenbe a nagykárolyi
Mária Légió Curia tagjai. Az
utazásról Hompoth Mária számolt
be. Viszontlátogatás volt ez, hiszen a
debreceniek már voltak Nagykárolyban.


Július 26-án, vasárnap, a
nagykárolyi Mária Légió
Curia tagjai zarándoklatot szerveztek, melynek
célállomása Debrecen volt. Az
ottani Comitia elnöknő, Vida
Lászlóné és a helyi
Mária Légiósok
meghívására érkeztek a
nagykárolyiak, a debreceni római
katolikus templom, Szent Joákim és Szent
Anna búcsújára. (A debreceni
légió tagjai korábban már
jártak Nagykárolyban, 2008–ban,
akkor a Fatima templomban tartott búcsúra
érkeztek.)


Vasárnap, reggel 10 órakor indult el a 49
fős nagykárolyi csapat. Reszler
Mihály esperes adta áldását
útjukra, amit nagyon komolyan vettek. A
debreceni légiósok, valamint Orosz
Lőrinc prépost–plébános
fogadta a nagykárolyiakat.
Vendéglátóik nagy szeretettel
fogadták őket, a
vendéglátásuk során finom
süteményekkel, gyümölcsökkel
várták a vendéégeket. A
házigazdák a közelmúltban
felújított templomot is
bemutatták, majd a délutáni
miséig városlátogatáson
vettek részt, melyre Bérces Mária
kísérte el őket.


“Csüngtünk minden szaván, mikor
Petőfiről, Aranyról,
Csokonairól, Jókairól, Wass
Albertről, Kossuthról, valamint Debrecen
jellegzetes épületeiről, az
Aranybikáról és a Csonka
templomról is beszélt.”– mondta
lelkesen Hompoth Mária, a nagykárolyi
csapat egyik tagja.


“A nap egyik legszebb momentuma az volt, mikor az
ünnepi misén Tempfli József,
nyugalmazott nagyváradi püspököt
köszöntötték és
méltatták. Nagyon büszke volt
rá minden jelenlévő. Egy gondolat
maradt meg bennem, minden más sok szép
mondandó közül: a mai időkben
mindenkinek, van hivatása, nem csak
egyházi vagy hivatalos embereknek. Bűn nem
felismerni vagy nem vállalni akárkinek is
ezt a hivatást! Találja meg mindenki ahol
tehet, tehetsége, tudása és
lehetősége szerint hivatását,
hogy egy jobb, tisztább erkölcsösebb
világot alakíthasson ki a maga kis
közösségében. Ezzel a
gondolattal, lelkünkben hálát adva
Istennek a kegyelmekben és
élményekben gazdag napért
érkeztünk szerencsésen haza.”
– mondta Hompoth Mária.


Csüngtünk minden szaván, mikor
Petőfiről, Aranyról, Csokonairól,
Jókairól, Wass Albertről,
Kossuthról, valamint Debrecen jellegzetes
épületeiről, az Aranybikáról
és a Csonka templomról is
beszélt.”– mondta lelkesen Hompoth
Mária, a nagykárolyi csapat egyik tagja.


“A nap egyik legszebb momentuma az volt, mikor az
ünnepi misén Tempfli József,
nyugalmazott nagyváradi püspököt
köszöntötték és
méltatták. Nagyon büszke volt
rá minden jelenlévő. Egy gondolat
maradt meg bennem, minden más sok szép
mondandó közül: a mai időkben
mindenkinek, van hivatása, nem csak
egyházi vagy hivatalos embereknek. Bűn nem
felismerni vagy nem vállalni akárkinek is
ezt a hivatást! Találja meg mindenki ahol
tehet, tehetsége, tudása és
lehetősége szerint hivatását,
hogy egy jobb, tisztább erkölcsösebb
világot alakíthasson ki a maga kis
közösségében. Ezzel a
gondolattal, lelkünkben hálát adva
Istennek a kegyelmekben és
élményekben gazdag napért
érkeztünk szerencsésen haza.”
– mondta Hompoth Mária.

Címkék: