Debreceni focitornára készülnek a gyerekek
A debreceni Loki Focisuli első alkalommal szervez tornát az 1999–2003–as korosztálynak, korcsoportonként felosztva a csapatokat. Az Érmihályfalvi Unirea az 1999-es születésűeknél képviselteti magát, ám több egy, sőt, két évvel fiatalabb sportoló is lesz a csapatban, tudtuk meg Szabó Zoltán edzőtől. Augusztus 6-án, szombaton 1X25 perces meccseken találkoznak a vendéglátó Loki-, továbbá az ugyancsak debreceni Olasz Focisuli, illetve Sajóvölgye, Hajdúszoboszló és Nyíradony gárdáival. „Nekünk azért fontos a részvétel, mert a gyerekek fejlődését szolgálja, tapasztalatokat szerezhetnek, és nem utolsó sorban benne vagyunk egy klubok közötti kapcsolatrendszerben. Sikerült már odáig jutnunk, hogy nem mi keresünk tornákat, hanem minket hívnak meg tornákra”, mondta Szabó Zoltán.
Készülnek a bajnokságra
Megtudtuk még, hogy napokban benevezték az Unirea korosztályos csapatait a hamarosan kezdődő bajnokságba. Mivel a felnőtt csapat a C-ligában szerepel, az eddigi utánpótlás csapat – mely veretlenül, a második helyen végzett tavasszal a megyei első osztályú bajnokságban – megszűnt, a labdarúgással továbbra is foglalkozni akaró, tehetséges fiatal focisták egy része „felkerült” a nagyok közé, de vannak, akik a Bihar FC–nél folytatják. A három korosztályos csapatban, melyek működtetése ugyancsak nem kevés áldozatot kíván, az 1997–1998, az 1999–2001, és a 2002–2003–ban születetteket szerepelnek. A két idősebb gárdával Szabó Zoltán, míg a legfiatalabbakkal ifj.Fele Sándor foglalkozik.