Botrány a Critical Mass-en

Akt.:
Botrány a Critical Mass-en
Botrány árnyékolta be az amúgy békésnek és problémamentesnek ígérkező Critical Masst. A kedden délután megtartott kerékpáros felvonulás utolsó momentumát, vagyis a biciklik felemelését egy dudáló autó zavarta meg, amelynek sofőrje a Szent László híd felől akart behajtani – a kerékpáros tömegen keresztül – a városháza felé.

Az Európai Mobilitás Hetének keretében szeptember 22-én tartották meg a Critical Mass kerékpáros felvonulást Nagyváradon, melynek célja az, hogy népszerűsítse a környezetkímélő közlekedési eszközöket, valamint hogy felhívja az autósok figyelmét arra, hogy a kerékpárosok is a közúti forgalom tagjai. Az utóbbi célt, úgy látszik még többet kell népszerűsíteni városunkban, hiszen a felvonulást több alkalommal is nehezítették a türelmetlen autósok, akik befurakodtak a kerékpáros tömegbe, de a legelképesztőbb momentuma a felvonulásnak a városháza előtt történt. A Critical Mass utolsó momentumát, vagyis a biciklik felemelését egy dudáló autó zavarta meg, amelynek sofőrje a Szent László híd felől akart behajtani – a kerékpáros tömegen keresztül – a városháza felé. A tömeg eleje még félreállt a gépjármű elől, viszont beljebb a biciklisek nem engedtek, tekintve, hogy egy szervezett esemény keretében jogosan foglalták el az említett részt. Az autó sofőrje kiszállt az autóból és veszekedéssel próbált helyet törni magának, majd újra beszállt az autóba és feltúráztatott motorral akarta megijeszteni a tömeget, akikbe végül belehajtott. A gépjárművezető autójával nekiment egy tíz év körüli gyermek biciklijének, ezt követően szabadultak el az indulatok. A kerékpárosok verbálisan és fizikailag (az autó karosszériáját ütötték) is kifejezték nemtetszésüket. A sofőr miután kiszállt néhány biciklissel is dulakodott, majd a csendőrök és a rendőrök vezették el. A sofőr a Szent László tér burkolását végző olasz cég munkálatvezetője.

Kritikus tömeg

A Critical Mass kerékpáros felvonulás idén is a Magnólia parkból indult a következő útvonalon haladva: Transilvaniei – Dacia út – Petőfi park – Fő utca – Magheru – Sucevei – Decebal út – Tudor Vladimirescu utca – Szent László tér. A szervezők idén is a városháza előtti térre tervezték az érkezési pontot, annak ellenére, hogy itt térfelújítási munkálatok folynak. A több mint ezer kerékpárost számláló tömeg ezen a munkatelepen zsúfolódott össze, hosszú perceket kellett várni, míg az utolsó biciklisek is elérnek és elhelyezkednek. A Critical Mass idén is a kerékpárok felemelésével ért volna véget, ha nem történt volna meg ez a kellemetlen incidens.