A történelemoktatás fontossága és buktatói

Akt.:
A történelemoktatás fontossága és buktatói
Thoroczkay Sándor történelemtanárt, a Szatmárnémeti Szent István Kör elnökét, a történelemkutatás és a történelemtanítás fontosságáról és útvesztőiről kérdezzük.

 

 

— Az utóbbi években egyre többen — többen nem igazán szakemberek — foglalkoznak történelem–, főként eredetkutatással. Mennyire használ vagy árt ez a valós történelem megismerésének?

— Az általános műveltség egyik meghatározó eleme a történelmi ismeretek elsajátítása. Ezeken az ismereteken keresztül tudjuk felmérni a társadalmak kialakulását, fejlődését az ősidőktől napjainkig. A nemzeti történelmek, a mi esetünkben a magyar történelem megismerése lehetőséget nyújt az identitástudat erősítésére, önbizalmunk növelésére, a költő, Zrínyi Miklós szavait idézve, annak felismerésére, hogy „nem vagyunk alávalóbbak más nemzeteknél”. Az utóbbi 60–70 évben a magyar történelem oktatása nem állt a helyzet magaslatán, elsősorban az anyaországban nem, ahol a kommunista ideológia vezérfonala mentén, a proletár internacionalizmus szellemében oktatták, lebecsülve történelmünk legjelentősebb megvalósításait és történelmi személyiségeit. Az ifjúságba a társadalmi elmaradottság és a „bűnös nemzet” fogalmát sulykolták, elhallgatva azokat a történelmi igazságtalanságokat, amelyek a nemzetet érték. A kisebbségi sorsban élő magyarság pedig az utolsó 20 évet leszámítva (az itteni állapotokra utalok) legfeljebb az egyetemes történelem oktatása során kaphatott információkat nemzete múltjáról.

— Melyek a magyar történelemoktatás meghatározó tényezői?

— A magyar történelem oktatásának meghatározó tényezője volt a Magyar Tudományos Akadémia, mely megfogalmazta hivatalos álláspontját a kialakult vagy vitatott tudományos kérdésekben, és ezt kötelezővé tette az oktatási intézmények számára is. A pártállami időkben a Tudományos Akadémia a kommunista szemlélet képviselője volt, vezetősége a politikailag megbízható szellemi elitből került ki, így tudományos álláspontja is ennek megfelelően fogalmazódott meg. Ezt példázza a magyarság eredetének kutatása során a „szkíta, hun–avar–magyar” rokonság elutasítása, és a finn–ugor eredet melletti állásfoglalás. Míg a szkíta hun–avar–magyar eredet ősidőktől fogva élt a nemzettudatban, hirdetői többek között: Bíborban Született Konsztantin császár (X. sz.), Anonymus, Kézai Simon, Kálti Márk és Thuróczy János krónikások, Pray György, Bél Mátyás, Katona István történetírók (XVIII. sz.), a finnugor származás gondolata a XVIII. század második felében jelenik meg, a hirdetése politikai célokat szolgált, többek között II. József császár és király birodalmat homogenizálni kívánó elképzelését. A bécsi udvar, hogy megtörje a nemzet ellenállását és történelmi öntudatát, olyan eredetkutatást bátorít német és hazai tudósok részéről, mely a magyar nép lehető legprimitívebb eredetét bizonyítja. A finn–ugor származást igyekszik bizonyítani Johann Eberhard Fischer Szibéria története című munkájában (1768) és ezt a tudományos nézetet ismeri el August Ludwig Schlözel és Hell Miksa is. Az ő befolyásukra és biztatásukra kezd foglalkozni a finn–ugor rokonsággal Sajnovics János magyar matematikus és csillagász 1770-ben megjelent latin nyelvű írásában. Ugyancsak a finn–ugor származást bizonygatja Gyarmati Sámuel orvos és nyelvész is, bár ő elsősorban a nyelv rokonságát elemzi munkáiban, ami kétségtelenül létezik, nem zárva ki azonban a szkíta hun–avar–magyar származást.

— Eddig több eredetelmélet is kialakult. Honnan tudjuk meg, melyik az igazi?

— Az új eredetelmélet állásfoglalásra készteti a kor magyar történészeit és nyelvészeit: Révai Miklóst, Bárcsay Ábrahámot, Budai Ézsaiást, Kőrösi Csoma Sándort, akik bizonyítékokat hozva tudományos véleményük alátámasztására, cáfolták a finn–ugor szárazáselméletet. A tudományos vita alakulását döntő módon befolyásolta a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása a XIX. század első felében, mivel az eltérő tudományos vélemények napirendre kerültek az Akadémia történelmi szakosztályának az ülésein is. Budenz József német nyelvész, Hunfalvy Pál, Munkácsi Bernát, Pápai József akadémiai tagsága által a finn–ugor eredet híveinek a helyzete megerősödött. Ugyanakkor a szkíta hun–avar származás hirdetői kaptak egy hathatós támogatást Vámbéry Ármin Ázsia–utazótól, aki a török rokonság mellett foglalt állást. Művei között említést érdemelnek A hunok és avarok nemzetisége (Bp. 1881), A magyarok eredete (Bp. 1882). Vámbéry munkái élénk visszhangot keltettek nemcsak a magyar, de az európai történészek köreiben is. Magyarországon Vámbéry elméletét elutasítják, terjedését kormányzati tényezők igyekeznek megakadályozni.

— Nagyon sokan még mindig a finn–ugor elméletet támogatják, de egyre több az ellenvélemény.

— Trefort Ágoston kultuszminiszter jegyzőkönyvileg is rögzített egyik hivatalos alkalom során tett kijelentése (1882) leszögezte, „becsülöm a török rokonság híveit is, de nekünk európai rokonságra van szükségünk, aki nem a finn–ugor nézetet vallja, ne számítson ösztöndíjra, kollégiumi ellátásra” (és gondolom egyetemi katedrára sem – szerk.megj.). A kultuszminiszter állásfoglalása eldöntötte a kérdést, ha nem is a tudományos érvek alapján, a finn–ugor elmélet híveinek javára. A Tudományos Akadémia álláspontja a finn–ugor származás elfogadása lesz, és ennek a szellemében történik a továbbiakban a történelem oktatása Magyarországon. A finn–ugor elmélet felülkerekedése nem jelentette azt, hogy a történészek jelentős csoportja feladta meggyőződéseit és elfogadta a hivatalos álláspontot. Mozgalom indult Paikert Alajos kezdeményezésére Turáni Társaság néven (1910) azzal a céllal, hogy tanulmányozza az ázsiai és velünk rokon európai népek kultúráját, művészetét, közgazdaságát és mindezeket magyar érdekekkel összhangba hozza. A társaságnak olyan vezetőségi tagjai voltak, mint Teleki Pál, Széchenyi Béla, Vámbéry Ármin, Cholnoky Jenő. A mozgalomhoz csatlakozik ugyanakkor sok műkedvelő történész és nyelvész is, és ez meghatározza a tudományos megállapítások és eredetkutatások eredményét. Nem véletlenül nyilatkozta Teleki Pál elhatárolódva ezektől a tevékenységektől, hogy „a magyar őstörténeti kutatást az eldilettántasodás veszedelme fenyegeti.”

— Milyen változások történtek a rendszerváltás után?

— A két világháború közötti időben a MTA nem feszegette ezt a kérdést, az ország romokból történő újjáépítése fontosabb feladatnak bizonyult, bár Hóman Bálint, a kor egyik neves történésze revideálva előző nézeteit, elveti a finn–ugor származást és Ősemberek ősmagyarok című művében hitet tesz a hun–avar–magyar hagyományok eredetisége mellett.

A kommunista rendszer hatalomra kerülésével sem történt változás az Akadémia állásfoglalásában. Ezt a magatartást ideológiai érvek is alátámasztották. A Vámbéry és a szkíta–hun–avar eredetet hirdető szerzők műveit az ősi dicsőséget kereső retrograd hűbéri értékeket vallók álláspontjaként utasították el az Akadémia vezetői, míg Budenz, Hunfalvy, Munkácsi eredetkutatásaiban a feltörekvő polgárság állásfoglalását látták. Ez a szemlélet tökéletesen beilleszkedik a Kádár–rendszer nemzeti öntudatot sorvasztó kultúrpolitikájába.

— Úgy tűnik, hogy az új lehetőségek nem mindig teremték meg a maguk gyümölcseit?

— A múlt század utolsó évtizedében végbement rendszerváltozások új lehetőségeket teremtettek a tudományos és kulturális élet számára. Szabaddá vált a véleménynyilvánítás, a könyvkiadás, a történelemkutatás. A nagy számban alakult civil szervezetek rendezvényeiken igyekeztek kielégíteni a közönség tudományos kíváncsiságát. Ennek a pozitív folyamatnak azonban meglettek a buktatói is. Igen népszerűvé váltak azok az eredetkutató vélemények, melyeknek nincsenek tudományos alapjai és főleg történelmi bizonyítékai (sumér rokonság, etruszk rokonság, az a vélemény, hogy Európa őslakosságát képezzük, hogy nem is volt honfoglalás stb.). Mivel ezek az elméletek egy rendkívüli múltra utalnak, sokak számára igen népszerűek. Azonban éppen naivitásuk, tarthatatlanságuk miatt válnak nevetségessé és teszik azzá hirdetőit is.

— Mi a feladatuk ma a történészeknek és a történelemtanároknak?

— A történészek és történelem tanárok feladata és felelőssége abban rejlik, hogy ebből az információs zűrzavarból kiszűrjék a bizonyítható tényeket és azok irányába tereljék az érdeklődést. Ez a hivatása azoknak a civil szervezeteknek is, melyek nemzeti közösségünk egybekovácsolását tekintik céljuknak. Ugyanakkor feladata még a történészeknek és a gyakorló tanároknak az eddig tévesen értékelt eseményeknek, történelmi személyiségeknek a tárgyilagosság figyelembe vételével történő bemutatása, kihangsúlyozva azt, hogy tevékenységüket a történelmi realitás felismerése befolyásolta (Szatmári béke – Károlyi Sándor, Világosi fegyverletétel – Görgey Artúr, Kiegyezés – Deák Ferenc, a II. világháborúban való részvétel – Horthy Miklós).

Hiszem azt, hogy történészeink, civil szervezeteink felmérték az előttük álló feladatok fontosságát és felhasználva a megváltozott kutatási és nevelési lehetőségeket haladnak tovább egy túlzott, idealizálásoktól mentes történelem–szemlélet kialakításának útján.

Elek György