Történetek Istenről és emberről

Történetek Istenről és emberről
Történetek Istenről és emberről
Nagyvárad – Szűcs Teri és Szabó Péter Deltai haggada című könyvét mutatták be csütörtökön délután Nagyváradon, a Könyvtér üzlet székhelyén (Ştefan cel Mare sugárút 28. szám).

A kolozsvári Koinónia Kiadó gondozásában napvilágot látott kötet az előzetes beharangozó szerint „egyedülálló vállalkozás: Gulág-elbeszélés, fikció, tényirodalom, képeskönyv, művészkönyv. Szabó Péter rajzai a felnőtt vs. gyermek, a valóság vs. fikció, fénykép vs. rajz kategóriákat „átütik”, megszüntetik. A formát érdekessé teszi, hogy a Szűcs Teri által „megkomponált” szöveg-faktúrák áttűnnek egymásba, többhangúságuk egészen izgalmas módon a dramatikus felé billenti a szöveget (…) A vidék, amelyre most visszagondolni igyekszünk – a Bărăgan, a romániai büntetőkolóniák színhelye – valóságos kulturális és társadalmi patchwork volt, ahol találkozni és együtt élni kényszerültek az etnikai, politikai, gazdasági okokból üldözött csoportok. Történelmi ellenségek váltak viskó-falvakban utcaszomszéddá”.
 
Családtörténet
 
Visky István lelkipásztor a könyvbemutató közönségét köszöntve elmondta: a haggadák Istenről és emberről szóló történetek. Mindenkinek megvan a saját haggadája, mindenki megpróbálja leírni a benne megfogalmazódott Isten-történeteket, hiszen „a haggadának csak úgy van értelme, ha van mit átadnunk gyermekeinknek”. Zágoni Balázs, aKoinónia Kiadó igazgatója úgy fogalmazott: a Deltai haggada a Visky család története – ezúttal nem egy Visky tollából. Szűcs Teri a kötet keletkezésével kapcsolatosan elmondta: Szabó Péterrel, a könyv illusztrátorával megálmodtak egy olyan kiadványt, amelyben a különös ötletek és a különös képek összhangban vannak. A történetszövéshez felhasznált dokumentumszövegeket, interjúzott a Visky család tagjaival, míg Szabó Péter a családi fotóalbum alapján, az ebben fellelhető képeket továbbgondolva készítette el illusztrációit. Szűcs Teri kihangsúlyozta: a Deltai haggada nem dokumentumkönyv, minden történetet próbál úgy átadni, hogy nagyon sok szempontból lehet ránézni, és nagyon sok kérdést vet fel.
Visky István zárszóként elmondta: minden családnak megvan a maga „nagy” története – a Visky család esetében ez az elhurcoltatás és az onnan való szabadulás ez. „Köszönöm, hogy kivettétek a családunk kezéből ezt a haggadát, és most már elkezdi a saját életét élni a könyv” – fogalmazott. A kiadvány a Könyvtér üzletben vásárolható meg.
 
Új kiadványok
 
A könyvbemutató keretében a Koinónia Kiadó legújabb kiadványait is bemutatta Zágoni Balázs. Az Imák című, különleges kivitelezésű gyűjtemény a híres dán filozófus, Søren Kierkegaard minden írásában fellelhető, saját hitküzdelmeiből fakadó keresztény, vallásos nézőpontjának egy személyesebb aspektusát villantja fel. A Johnny Cornflakes – A papné esete a hajléktalannal című regény önéletrajzi ihletésű, amelyben Denise George rendkívüli írói tehetséggel tárja elénk az öreg, alkoholista hajléktalannal való találkozásának történetét. Nádori Gergely és Klein-Varga Noémi Nagy az Isten állatkertje című gyermekkönyvében a Bibliában szereplő állatok „mondják” el saját történeteiket, érdekes és lebilincselő stílusban.
Tököli Magdolna