2011.12.14 08:43; Frissítve: 2011.12.14 08:43


Darts-játék amatőr versenyzőknek

Az első, amatőröknek szervezett váradi darts verseny résztvevői Az első, amatőröknek szervezett váradi darts verseny résztvevői
Nagy érdeklődés mellett a múlt hétvégén rendezték meg a Bihar Megyei RMDSZ és a Nagyváradi Darts Club közös szervezésében az első, amatőrők számára kiírt darts-versenyt.

 

 

Az első, amatőrök számára szervezett darts-versenyen a résztvevők a 301-es, sima zárású játékban mérhették össze erejüket. A piramis típusú, egyenes kieséses játékrendszerben bonyolított eseményen már az első mérkőzések után kialakult a főág és a vigaszág mezőnye. Az előbbi mezőnye a dobogóért, illetve az értékes főnyereményekért, míg utóbbiak a vigaszágon bizonyíthattak, s itt a következő sorrend alakult ki: 1. Vonház István, 2. Lakatos Norbert, 3. Nagy Sándor.

 

 

 

A legjobbak mezőnye

 

A vigaszággal párhuzamosan zajlottak a főág mérközései is. A dobogóért zajló párbajok szoros és mínőségi mérkőzéseket hoztak, melyek után a szervezők a legjobb négy helyen záró játékost jutalmazták. A végső sorrend a következő lett: 1. Tóth Erik, 2. Sergiu Silaghi, 3. Kádár-Hangai Ferenc, 4. Nagy Gábor

 

A 900 lejes összdíjazású bajnokság értékes díjait Florin Pleșca a DCO elnöke, Seres István egyesületi tag, illetve Botházy Nándor a Bihar megyei RMDSZ sportért és szabadidőért felelős ügyvezető alelnöke adták át.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi sport hírek
Megvédte címét Hajdúnánás
Bihar megye - Négy gyerekcsapat versengett idén Érmihályfalván a Nyíló Akác Kupáért, a kispályás labdarúgó [...] tovább »
Újabb gólzápor – győzelemmel
Bihar megye - Újabban gólzáporos meccseket játszik az Érmihálfalvi Unirea, kedden a sereghajtó, és már biztos [...] tovább »
Kispályás bajnokság
Bihar megye - Az Érmihályfalván zajló kispályás labdarúgó bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei: tovább »
Megoldható feladat előtt az Unirea
Bihar megye - Mindkét Bihar megyei III.-Ligás labdarúgó csapat hazai pályán játszik a mai, hétközi fordulóban. [...] tovább »
Kispályás bajnokság
Bihar megye - Az Érmihályfalván zajló kispályás labdarúgó bajnokság kilencedik fordulójának eredményei: tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés