Dăncilă: Egyetlen szociáldemokrata sem fogja megszavazni a kormányt

Dăncilă: Egyetlen szociáldemokrata sem fogja megszavazni a kormányt
Egyetlen szociáldemokrata párti törvényhozó sem fogja megszavazni a Ludovic Orban vezette kormányt – jelentette ki vasárnap Viorica Dăncilă leváltott miniszterelnök.


Újságírói kérdésre Dăncilă azt mondta, nem tudja, hogy lesz-e az országnak új kormánya az államfőválasztásokig. „A tárgyalások annak rendje és módja szerint, a hat ellenzéki párt között zajlanak, azon hat párt között, amelynek sikerült megbuktatnia a kormányt anélkül, hogy más megoldást javasoltak volna helyette. Látom, Iohannis államelnök úr továbbra is részt vállal ebben, ami nem ijeszt meg minket, mert elég erősek vagyunk ahhoz, hogy haladjuk előre. Az nyilvánvaló, hogy választási okok miatt az állampolgárok fognak szenvedni” – vélekedett a leváltott kormányfő, aki szerint az ellenzéknek nincs kormányprogramja, és senki nem tudja megmondani, mi fog történni az új kormány megalakulásának másnapján.

A Szociáldemokrata Párt elnöke megerősítette, hogy az általa vezetett formáció törvényhozói nem fognak részt venni az új kormány megalakulásáról döntő parlamenti szavazáson. „Nem aggódom, bizakodó vagyok. Azt hiszem, már egyetlen szociáldemokrata sem teszi meg, hogy elárulja a romániai állampolgárok szavazatait és bizalmát” – nyilatkozta Dăncilă.

www.agerpres.ro

Címkék: ,