Dăncilă a Románia izraeli nagykövetségével kapcsolatos memorandumról: nem döntést szentesít, csak tárgyalási platformot nyit

Dăncilă a Románia izraeli nagykövetségével kapcsolatos memorandumról: nem döntést szentesít, csak tárgyalási platformot nyit
Megerősítette Viorica Dăncilă miniszterelnök, hogy a kabinet memorandumot fogadott el Románia izraeli nagykövetségének Tel Avivból Jeruzsálembe való áthelyezésével kapcsolatban, állítása szerint azonban a dokumentum csak tárgyalási platformot nyit, nem az erről szóló döntést szentesíti.

“Ez nem egy kész döntés, csak tárgyalási platformot nyit (a memorandum – szerk. megj.). Nincs szó döntésről, tehát nem hágtunk át semmiféle nemzetközi szerződést” – nyilatkozta pénteken a kormányfő, hozzátéve, az elkövetkezőkben egyeztetni fognak a témáról minden illetékes intézménnyel, beleértve az Államelnöki Hivatalt is.

Dăncilă azt is elmondta, a külügyminisztérium úgy ítélte meg, hogy titkosítani kell a dokumentumot, ezért annak tartalmát nem hozhatják nyilvánosságra. Arra a kérdésre, hogy ez esetben Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök honnan szerzett tudomást róla, a kormányfő így válaszolt: “Tudtak a dokumentum létezéséről, még azelőtt megjelent, hogy a kormány elfogadta volna. Tudtak tehát a létezéséről, de azt nem mondhatom meg, mi áll benne”.

A miniszterelnök pénteki nyilatkozatában kifejtette, a nap folyamán telefonon egyeztetett a témáról Klaus Iohannis államfővel, de magánbeszélgetésről lévén szó, nem kívánt részleteket elárulni az újságíróknak.

Liviu Dragnea képviselőházi elnök azt nyilatkozta csütörtök este az Antena 3 televíziócsatornának adott interjújában, hogy a kormány memorandumot fogadott el, amelynek értelmében megkezdi a lépéseket Románia izraeli nagykövetségének Tel Avivból Jeruzsálembe való áthelyezése érdekében.

Erre reagálva az Államelnöki Hivatal pénteki közleményében leszögezte, Klaus Iohannis államfőt nem tájékoztatták erről a lépésről, és nem kérték ki előzetes véleményét.

“Az Államelnöki Hivatal hangsúlyozza, hogy ezen döntést nem előzte meg egy átfogó és alapos elemzés. Egy ilyen jellegű döntést csakis mélyreható elemzést követően lehet meghozni, felmérve annak minden külpolitikai következményét és hatását’ – olvasható a dokumentumban, amely szerint a nagykövetség áthelyezése a hatályos nemzetközi jogszabályok áthágását jelentené.

www.agerpres.ro