Dan Barna: Az alkotmánybíróság politikai játékossá vált Romániában

Akt.:
Dan Barna
Dan Barna
A korrupcióellenes főügyészt érintő döntésének indoklásával az alkotmánybíróság bebizonyította, hogy “politikai játékossá” vált, és kormányozni próbál – véli a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.

Dan Barna szerint indoklásában az alkotmánybíróság tételesen megszabta, hogy mire terjed ki az elnök, illetve az igazságügyi miniszter hatásköre, noha valójában az lett volna a feladata, hogy megállapítsa e hatásköröket, úgy, ahogy azokról az alaptörvény rendelkezik. “Döntésével az alkotmánybíróság megvon az elnöktől az alkotmány által ráruházott jogköröket. (…) Ez szerintünk egyértelműen visszaélés, amely az igazságügyi és a kormányzati rendszer megváltoztatására irányul” – fogalmazott nyilatkozatában az USR elnöke.

Barna hangsúlyozza, az indoklás világosan leszögezi, hogy az ügyészek nem élveznek a bírókhoz hasonló függetlenséget.

“Az alkotmánybíróság döntő politikai intézménnyé vált Romániában, és ezzel a határozatával kormányozni akarja az országot. (…) Meggyőződésem, hogy az államfő és Cotroceni-palotabeli tanácsadói megtalálják a legjobb megoldást az alkotmány betartására, Románia ugyanis egyelőre még alkotmányos állam” – tette hozzá.

Románia Alkotmánybírósága közzétette csütörtökön azon döntésének indoklását, amelyben az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészének menesztésére utasította az államfőt, miután alkotmányos természetű jogi konfliktust állapított meg az államhatalmi ágak között azzal kapcsolatban, hogy az elnök megtagadta a főügyész leváltását, amit az igazságügyi miniszter indítványozott.
www.agerpres.ro