ERDON Helyi hírek

2010.04.20. 15:00

Idén is Festum Varadinum

<p>Nagyvárad - 2010. április 25- május 2. között a Varadinum Kulturális Alapítvány tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a Festum Varadinum ünnepségsorozatot. A részletekről kedden a fő szervezők tájékoztattak.</p>

Biró Rozália, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke arra hívta fel a figyelmet: nyolc nap alatt negyvennyolc kulturális rendezvényt szerveznek, melyekért negyven civil szervezet a felelős. A siker érdekében a VKA ezúttal is együttműködik a négy történelmi egyházzal és az RMDSZ-szel. Az alapítvány továbbra is arra törekszik, hogy a Festum Varadinum keretében támogassa a magyar civil szervezeteket, így egyetlen olyan jelentkezőt sem utasított vissza, amely kulturális programmal jelentkezett. A részletes műsort 800 programfüzet és 50 plakát hirdeti. A már megszokottnak mondható események természetesen az idén sem maradnak el, mint például az ünnepi istentiszteletek, illetve mise, a Szent László körmenet, az Apáról fiúra népművészeti találkozó, a történelmi vetélkedők vagy A Civil Társadalom Napja.

Folytonosság és hagyományőrzés

Dr. Fleisz János, a Varadinum Kulturális Alapítvány (VKA) kuratóriumi tagja leszögezte: a tévhitekkel ellentétben nem a testület zsúfol össze tendenciózusan rengeteg programot, hanem ennyi rendezvényt terjesztenek elő a váradi magyarok, a történelmi egyházak, a civil szervezetek, az önkormányzat és a politikai alakulatok. A kilenc kuratóriumi tag igyekszik úgy összeállítani a műsortervet, hogy lehetőleg ne történjen minden egyszerre. Ezért sem ért egyet azokkal a véleményekkel, melyek szerint fölösleges ilyen hosszúra nyújtani az ünnepségsorozatot, elég lenne egyetlen hétvége, s gyorsan túl lennénk rajta. Megitélésében egyébként a Festum Varadinum a Kárpát-medence legnagyobb és kulturális eseménye, melyet folytonosság, közösségi összetartó erő, szervezettség és hagyományőrzés jellemez. Eddig közel 700 eseményt szerveztek, melyeken körülbelül negyedmillió érdeklődő vett részt. "A Varadinum a csúcson van, bár annak fanyalgók, akik az ellenkezőjét mondják. A jövője is biztosított, hiszen 2011-ben 20. alkalommal szervezzük meg, 2012-ben pedig az elindulás két évtizedes évfordulóját ünnepeljük. Az évek folyamán az arcok cserélődtek, tehát az utánpótlás is biztosított. Érdekes módon azok állítják azt, hogy csak az időseket vagy keveseket érdekelnek a programok, akik egyetlen rendezvényre sem mennek el", közölte.

Elismerik a Festumot

Biró Rozália néhány fontosabb eseményre hívta fel a figyelmet, melyek azt bizonyítják, hogy a tudományos-kulturális élet reprezentatív személyiségei is elismerik a Festum fajsúlyos voltát. Április 28-án, szerdán 16 órától a KREK székházának Bartók termében orvoskonferenciát tartanak, melyen részt vesz dr. Velkey György főorvos, gyermekgyógyász, dr. Kalmár László, a Segítő Jobb Alapítvány elnöke és Cseke Attila egészségügyi miniszter is. Ugyanaznap este 7 órától az Evangélikus Egyházközségnek köszönhetően Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekesnő ad koncertet az állami filharmónia hangversenytermében. Április 29-én, csütörtökön 16.30 órától Sakkozásunk évszázadaiból címmel zajlik tudományos konferencia az Ady Endre Középiskolában, neves meghívottakkal. Az előre meghirdetett programtól eltérően a május 2-i díjkiosztó záróünnepségen a Csárdás!- A Kelet Tangója című táncdrámával lép fel a Honvéd Táncszínház, 19 órától, a Szakszervezetek Művelődési Házában. Az előadás rendező-koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, zenéjét Árendás Péter szerezte. A belépés ingyenes.

Ingyenes könyv

Április 25-én 10 órától Bölcskei Gusztáv debreceni püspök hirdet igét a várad-újvárosi református templomban, május 2-án 11 órától pedig Böcskei László váradi megyés püspök mutat be ünnepi szentmisét a Bazilikában, melyet a hagyományos Szent László körmenet követ. Érdekesnek igérkezik még a Varadinum Emlékkönyv 2003-2009 című kiadványnak a bemutatója, április 27-én este 7 órakor a filharmónia dísztermében. A megjelentetés érdekében a VKA a Communitas Alapítványnál, a Szül?föld Alapnál és az Eurotrans Alapítványnál pályázott sikerrel. A 400 oldalos könyvet 200 példányban adták ki, a bemutató résztvevői ingyen juthatnak hozzá.

Biró Rozália azt is bejelentette: működik az alapítvány www.vka.ro című honlapja, észrevételeket, ötleteket pedig a varadinum@yahoo.com e-mail címre várnak, hiszen a Festum Varadinum a helyi értékek bemutatásán túl azért van, hogy megfeleljen az igénylők elvárásainak.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!