Csúcsokat döntögetnek

Csúcsokat döntögetnek
Titi Frenţ, a Nagyváradi Crişul elnöke félévértékelőt tartott szerdán a klub székhelyén, megdicsérve többek között az új szakosztályok által elért eredményeket.

„Még alig vagyunk túl az első fél éven, de már most biztos vagyok abban, hogy a mindössze egymillió lejből gazdálkotó Crişul klub sportolói az idén túlszárnyalják a tavalyi teljesítményt, legalább is az érmek számát tekintve” – kezdte félévértékelő beszámolóját Titi Frenţ, a kub elnöke. A sportvezető kiemelte az új szakosztályok (ifi kézilabda és kosárlabda, lábtenisz) által elért eredményeket, illetve a vívók és a cselgáncsozók érmes szereplését, külön kitérve a nehézatléták látványos feljlődésére, leginkább Méhes Sándor és Bianca Fazecaş-Lazăr teljesítményeire, akik versenyről versenyre döntik meg saját, esetenként az országos csúcsokat. „A női cselgáncsozóink már eddig is szép eredményeket értek el, s úgy vélem, hogy Denisa Morar személyében egyik képviselőjük ott lehet majd a 2012-es olimpián” – vélekedett a vezető, aki kitért az októberben Nagyváradon sorra kerülő párbajtőrvívó országos csapatbajnokság döntőjére, amely során – szerinte – biztosan címet véd a Crişul.

Rekordra készülnek

Az ifjúsági vízilabda-szakosztály idén a maga nemében páratlan csúcsot dönthet meg: esély van ugyanis arra, hogy az ifjúsági I. korosztályúak (edző: Ciprian Câmpianu) bajnoki címe után a Crişul begyűjtse a gyerek- (Ciprian Câmpianu), az ifjúsági II. (Eugen Băjenaru), sőt a III. korosztályúak (Dorin Sava) aranyérmét is, így egy évben négy elsőséget kaparinthatna be ugyanazon klub! Frenţ elmondta, hogy a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektetnek a pólós utánpótlás-nevelésre, hiszen további két gyerek korcsoportot indítottak el: a II.-osokét Vekerdi László, míg a III.-osokét a Bukaresti Steauától hazatért Cosmin Goina tréningezi, de munkájukat segíti az úszással is foglalkozó Monica Groza és Illés Zoltán. A klubvezetőnek már nagyobb fejtőrést okozott az a kérdés, hogy mi lesz a szuperligás Dinamo-Crişul közös csapatával: „ha nincs is mindig és mindenben egyetértés közöttünk a Dinamo vezetőivel, úgy gondolom, hogy az alakulat nem fog megszűnni, mert szükség van rá hazai viszonylatban is. Egyelőre létezik, él és virul, és nagyon remélem, hogy egy hónap múlva is ugyanezt tudom elmondani róla…”

Olimpiai központ

A jövő terveiről szólva Frenţ „elnyilatkozva magát” kijelentette: „egyfajta olimpiai központ létrejöttén dolgozunk a megyei sportigazgatósággal karöltve, amelybe azokat a tehetséges fiatal sportolókat tömörítenénk, akik képesek lennének Nagyváradot képviselni a négy év múlva sorra kerülő nyári olimpián. A sportolói nagyasztalra már letett versenyzőkről lenne szó, akik nagyobb pénzügyi és erkölcsi támogatást kapnának azért, hogy 2012-ben minél többen pompázzanak Nagyvárad színeiben az olimpikonok között” – mondta már a jövőbe tekintve Frenţ.

Szántó Zoltán