2012.01.30 12:53; Frissítve: 2012.01.30 12:53


Csökkent a bűncselekmények száma

Csökkent a bűncselekmények száma
Nagyvárad – Csökkent a Bihar megyében elkövetett bűncselekmények száma- derült ki azon az évértékelő sajtótájékoztatón, amit hétfőn tartott a rendőrség székhelyén Adrian Bucur megyei főparancsnok.

 

 

A hétfő délben tartott évértékelő sajtótájékoztatóján Adrian Bucur Bihar megyei rendőrfőparancsnok azt emelte ki, hogy a tavalyi esztendőben a megyei rendőrkapitányság négy fő célt tűzött ki: a biztonságérzet fokozása, az adócsalások, illetve a gazdasági és pénzügyi jellegű bűncselekmények csökkentése, a szolgáltatások minőségének emelése, valamint a lakosság rendőrség iránti bizalmának növelése. Örömmel nyugtázta, hogy az utóbbi három évben folyamatosan csökkent a megyénkben elkövetett bűncselekmények száma, ami azt jelenti, hogy 2009-ben 17.198, 2010-ben 16.975, 2011-ben pedig „csupán” 15.942 bűnesetet regisztráltak. Utóbbiak eloszlása nagyjából a következőképpen alakult: 10.480-at városi környezetben, 5020-at pedig vidéken követtek el.

A bűncselekményét volumenét tekintve Bihar megye az utóbbi években a 27. helyről a 39. helyre esett vissza, és a környező megyék közül csak Szatmárban és Szilágyban jobb a helyzet. Ugyanakkor összesen 609 közúti baleset történt, melyekben 543-an könnyebb, 197-en pedig súlyos sérüléseket szenvedtek, és 47 személy életét vesztette. Az utcai bűncselekménye száma egy év leforgása alatt 906-ról 886-ra csökkent. 53 rablást követtek el, 55 alkalommal üzletekből loptak, 37-re tehető a zsebtolvajlások száma, 49 gépjárművet loptak el és 502 esetben autókból tulajdonítottak el különböző tárgyakat.

 

Ciucur Losonczi Antonius


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Egészségmegőrző és betegségmegelőző orvosi szűrés
A budapesti Teleki László Alapítvány szervezésében komoly tanácsadással, vérnyomásméréssel, [...] tovább »
Végh Sándor szellemi hagyatéka
Az értékfelismerés és - mentés elvei szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kezdeményezett [...] tovább »
Rendőrfőnöki tapasztalatok, tervek
Új kommunikációs stratégiát vezetne be Liviu Popa Bihar megyei rendőrfőfelügyelő, s egyebek mellett [...] tovább »
Robogóverseny strandi medencében
Bihar megye - A motorsport kedvelői idén sem maradtak program nélkül az érmihályfalvi Nyíló Akác Napokon: [...] tovább »
Látványos lovasbemutató
Bihar megye - A jubileumi, huszadik Nyíló Akác Napokon a fesztivállal egyidős lovasbemutató idén is vonzotta a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés