Csökkenő állami támogatás

Tavaly novemberben ünnepelte 25. születésnapját a váradi Caritas Catolica
Tavaly novemberben ünnepelte 25. születésnapját a váradi Caritas Catolica
Bár időben egyre csökken az állami támogatás, nem lesznek drasztikus változások az idén a nagyváradi Caritasnál, tudtuk meg Derzsi Ákos ügyvezető igazgatótól. Fejlesztenék a cateringet.

Annak kapcsán, hogy a gyulafehérvári Caritas az idén jelentős pénzkieséssel kell számoljon a szociális szolgáltatások állami támogatásának drasztikus csökkenése miatt, a nagyváradi Caritas helyzetéről kérdeztük Derzsi Ákos ügyvezető igazgatót.
Derzsi Ákos a Bihari Naplónak elmondta, míg a gyulafehérváriak több megyében is működtetik a házi idős-gondozást, s erre állami támogatást kapnak, a váradi Caritas csak Bihar megyében tevékenykedik, a házi idős-gondozást pedig a helyi önkormányzatok támogatják, annak függvényében, hogy mennyi pénzt tudnak elkülöníteni erre a célra. Itt nem áll fenn az, hogy drasztikus csökkentésről döntenének.

Előteremtik

A házi beteggondozás mellett a nagyváradi Caritas Catolica tartja fenn a Szent Márton idősek otthonát, továbbá szociális konyhát is működtet. Az otthon gondozottjai számára az államtól havi 250 lejt kapnak, tudtuk meg. Idős emberekről van szó, akik nagy része beteg, ágyhoz kötött, s akiknek az ellátása havonta mintegy 2200 lejbe kerül. Persze az ellátottak is hozzájárulnak saját nyugdíjukból, de rendszerint így sem elegendő a pénz, a különbözetet elő kell teremteni valahonnan. Az szükséges összeg egy részét külföldi szponzoraik biztosítják, az adományokat a Caritas üzleteiben értékesítik. „Ezeket állandó jelleggel pörgetni kell, hogy előteremtsük a szükséges pénzt” – jegyezte meg Derzsi Ákos, aki azt is hozzátette: sajnos húsz év múltán a szponzorok kezdenek „kikopni”, s ehhez hozzáadódnak a menekültekkel kapcsolatos problémák, őket is támogatják, s így kevésbé tudják segíteni a váradi intézményt.
A szociális konyha jelenleg, az idősek otthonának ellátottjain kívül mintegy hetven, szociálisan hátrányos helyzetben lévő ember ebédjét biztosítja ingyen, ezt mind központi, mind helyi támogatásból tudják megtenni. Ez év elejétől egy mosdóval ellátott, tizenhat férőhelyes étkezdét is nyitottak számukra, hogy civilizált körülmények között tudják elfogyasztani az ebédjüket. Egyúttal kis jövedelemmel rendelkezőknek nyolc-tíz lejért házhoz is szállítják az ebédet. Mivel megvannak a felszereléseik, fejleszteni is szeretnék a catering-tevékenységet, ugyanis kifizetődőbb lenne több emberre főzni. Ebben az esetben nem csak a szociálisan hátrányos helyzetűek számára nyújtanának ilyen szolgáltatást.

Kivonult

Mindent összevetve a helyzet rosszabb, mint két évtizeddel ezelőtt, de nem változott jelentősen az elmúlt évhez képest, fejtette ki Derzsi Ákos. Az állami támogatást általában nagy huzavonával kapják meg, nyilvánvaló, hogy nincs pénz és ezért ahol csak lehet, levágnak az összegből. Az állam nagyon kivonult ebből a támogatási rendszerből, mondta az ügyvezető. „Arra alapoznak, hogy úgysem fogjuk az utcára kitenni az embereket, de közben lehet, hogy olyan helyzetbe kerülünk, hogy nem fogjuk tudni fenntartani a tevékenységeinket” – tette hozzá.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter