Csökkenhet a romániai magyar szavazóbázis az EP-választáson a kettős állampolgárok miatt

Csökkenhet a saját hazájuk pártjaira szavazó romániai magyarok száma a jövő évi európai parlamenti választáson amiatt, hogy a magyar állampolgársággal is rendelkezők maguk dönthetik el: romániai vagy magyarországi párt listájára adják-e le a szavazatukat – írta hétfőn a Romania Libera című román napilap.

Az újság szerint a 2014-es EP-választás alkalmából először fordulhat elő a kedvezményes honosítás következtében, hogy a romániai magyarok nagyobb számban maguk dönthetik el, romániai vagy magyarországi jelöltekre szavaznak-e.

A lap feltételezése szerint a romániai magyarok egy része a magyar külképviseleteken fog voksolni, hogy “így fejezze ki a Fidesz és Orbán Viktor iránti háláját a kettős állampolgárságért”. A lap szerint emiatt a romániai magyarok már kevesebb mint 7 százalékot fognak képezni a romániai szavazók körében, és csökkenni fog a magyar szavazóbázis. A lap megállapítja, hogy amennyiben mindhárom erdélyi magyar párt külön-külön vesz részt a választáson, akkor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) esetében fennáll az a “komoly kockázat”, hogy nem éri el az EP-be való bejutást biztosító 5 százalékos küszöböt.

A lap szerint Tőkés László EP-képviselő akár függetlenként indul Romániában egy újabb mandátumért, akár a Fidesz listáján, elegendő szavazatokat vonhat el az RMDSZ-től, hogy ez utóbbi szervezet ne jusson be az európai törvényhozói testületbe, és Tőkés László legyen az egyedüli erdélyi magyar képviselő Brüsszelben.

A lap szerint ez a forgatókönyv alaposan megváltoztathatja a romániai magyar közösségen belüli politikai erőviszonyokat, ami a magyar politikusok diskurzusának a radikalizálódásához és Erdélyben újabb nemzetiségi feszültségek megjelenéséhez vezethet – olvasható a Romania Liberaban.

“The project was co-financed by the European Union in the frame of the European Parliament’s grant programme in the field of communication. The European Parliament was not involved in its preparation and is, in no case, responsible for or bound by the information or opinions expressed in the context of this project. In accordance with applicable law, the authors, interviewed people, publishers or programme broadcasters are solely responsible. The European Parliament can also not be held liable for direct or indirect damage that may result from the implementation of the project.”

Címkék: