Csodálatos hangulatú borverseny Élesden

Csodálatos hangulatú borverseny Élesden
Bihar megye – Szombaton délután a élesdi református kultúrotthonban rendezték meg a VII. Sebes-Körös-menti borversenyt. A megmérettetésen 61 bormintát minősített a kitűnő szakembereből álló zsűri.

Évről-évre sikeresebb és több településről vonz borászokat, érdeklődőket a Castrum Egyesület és a Poynár Miklós Borbarátok Köre által szervezett Sebes-Körös menti borverseny. Idén a Bihar megyeiek mellett Magyarországról és Szilágy megyéből is érkeztek vendégek. A helybéliek mellett Diószeg, Nagyvárad, Bihar, Tenke, Kokard, Hegyköztóttelek, Kismarja, Kraszna, Mezőtelegd borászai hozták el legjobbnak tartott nedüiket. A 61 féle bor kóstolására és birálására négytagú zsűri érkezett a településre. Bizony Szoboszlai Hildának, Csávossy Györgynek, Szoboszlai Csabának és Zatykó Gyulának nem volt könnyű dolga eldönteni azt, hogy a fehér száraz, az édes aromás és a vörös borok kategóriájában melyik gazda bora kapja a legmagasabb pontszámot. A borversenyt Homonnai Gábor köszöntőjével indult, majd a zsűri bemutatását követően Dénes István Lukács élesdi református lelkipásztor szólt az egybegyűltekhez. Ezt követően a népviseletbe öltözött Kajántó Beáta és Kajántó Bálint sorra hozta a zsűri asztalához a borokat. A 30 fehér száraz borminta után, a 16 édes-aromás majd a tizenöt vörös bor került sorra. A kategóriák közötti szünetben Kálmán Gabriella Élesd régi képeiből és szólőfajtákből tartott vetítést, több résztvevő viccekkel szórakoztatta a jelenlévőket. Zsűrizést követően a házigazdák a Márián Sándor főszakács által készített igen ízletes bográcsgulyást és töltött káposztát szolgáltak fel, a zenéről Boldog Gyuszi gondoskodott.

A zsűri véleménye

Ezt követően eredményhirdetésre került sor. A zsűri véleménye alapján a száraz fehér borok kategóriájában az élesdi Homonnai Gábor chardonneya lett a legjobb 19,68 ponttal, megelőzve Fejes Ferenc (Élesd, 19,35 pont) zöld szivaniaját és a bihari  Chifiriuc Veronika olaszrizlingjét (19,06 pont). Az édes-aromás borok kategóriájában elsöprő élesdi siker született, hiszen az első nyolc helyen helyi borok szerepeltek. Legjobb Homonnai Gábor Ottonel muskotálya, megelőzve Török Mihály ottonel muskotályát és vegyes fehérjét. A vörös borok kategóriájában Homonnai Gábor cuvéje és 2008-as kékfrankos kapta a legtöbb pontot, mig a dobogó harmadik fokára Chifiriuc Veronica léphetett nagyburgundijával. A borokról Csávossy György a zsűri elnöke mondott véleményt. A minőség hála istennek emelkedő tendenciát mutat. Persze az idén is előfordultak hibás borok, -azok a borok amelyek 16,5 pont alatti minősitést kaptak ide tartoznak- egériz, dohos illat, ecetesedés stb.Oda kell figyelni a kénezésre, az erjedésre, a boros edények tisztántartására. Meglepően sok aranyérmes bor van, sőt nagyaranyérmes bor is akadt. Remélem, hogy a jó szórakozás mellett, ez a rendezvény egy ugródeszkát jelent majd a termelőknek a bor értékesitése szempontjából és bizonyos reklámot is biztosit majd az érmes borok gazdáinak.

Hasas János

Címkék: ,