Csizmahajítás, fogathajtás a Pósa dűlőben

ülönböző technikákkal próbálkoztak a gumicsizmahajítók
ülönböző technikákkal próbálkoztak a gumicsizmahajítók
Megeshet, hogy sporttörténelmet írtak vasárnap Asszonyvásárán, ahol a világ sok országában népszerű gumicsizmahajító versenyt tartottak, esetleg a meghonosodás alapjait letéve tájainkon is. Emellett fogathajtás is volt, ami az érkeserűiek háziversenyének bizonyult.

Bár vasárnap délutánra gumicsizmahajító versenyt terveztek a szervezők az asszonyvásári I. Forum Reginae fesztiválra, aznap reggel még korántsem dobálták el a „mezőgazdasági lakkcipőket”, ellenkezőleg, szükség volt viseletére, amikor az előző éjszakai esőzés után kialakították a fogathajtó verseny pályáját. Erre a Pósa nevű dűlőben került sor, a vasúti megállóhoz vezető út mentén. Az akadályhajtásra 14, a vadászhajtásra 12 akadállyal nehezítették a pályát, melynek talaja felázott, mély volt, de enyhített rajta a rákaszált szalma. Érdekesség volt, hogy a mezőnyt csak a községhez tartozó Érkeserűből érkezett hajtók alkották (10 felnőtt és 3 gyerek), akik 5 fogat bakjára ültek váltakozva. Ezzel is bizonyították – amit már saját fogathajtó versenyükön is –, hogy komolyan gondolják nemcsak a falusi szinten is egyre gyérülő lótartást, de a lovassport fogathajtó ágának művelését is a maguk szintjén. Ugyancsak megfigyelhető volt, hogy miközben versenyről beszéltünk, az nem a klasszikus értelemben vett volt, hiszen kifejezetten segítették egymást a rajthoz állók, például úgy, hogy egymás segédhajtóiként szerepeltek, de a „boxutcában” a lovak is átkerültek egyik hintó elől a másik elé.

Fogathajói díjak

A pálya körül is jókedv uralkodott, amihez enni és innivaló is került. A szervezők munkáját és a résztvevők lelkesedését Nyíri Sándor polgármester köszönte meg már a délutáni órákban, amikor sor került a díjak átadására: akadályhajtás – 1. Jakó Csaba, 2. Egri László, 3. Jakó Tímea, 4. Lovas Károly, 5. Buta Attila, 6. Lovas Dániel; vadászhajtás – 1. Jakó Tímea, 2. Egri László, 3. Jakó Csaba, 4. Lovas Dániel, 5. Buta Attila, 6. Hengye Kristóf; gyerek kategória – 1. Buta Manuela, 2. Jakó Márk, 3. ifj. Vincze József. Különdíjakban sem volt hiány: Szatmári Gábor (legszebb fogat), Buta Manuela és Jakó Márk (legfiatalabb leány és fiú hajtó), Jakó Tímea (egyetlen hölgy versenyző), továbbá Vincze Levente, id. Vincze József, Máté Tamás, Bertalan Lajos, Kun József (versenyzők) és Dorsonszki Imre, utóbbi a Csatárból érkezett család szervezői munkájáért. A polgármester az előző napi asztalitenisz-verseny legjobbjainak is ezúttal adta át az okleveleket: 1. Makai Dániel, 2. Pál Zoltán, 3. Kovács Mihály.

Csizmahajítási alapismeretek

Ha valaki azt olvasva, hogy gumicsizmahajító verseny volt vasárnap délután Asszonyvásárán, esetleg fanyalogna, gondolva, hogy miféle balgaságot találtak ki, annak elmondhatjuk, hogy ez a „sport” igen népszerű például Finn-, Svéd-, Német- vagy Észtországban, Kanadában, Új-Zélandon, 1992 óta évente van világbajnoksága, 1998 óta pedig létezik a Nemzetközi Csizmahajító Szövetség észtországi székhellyel. Ugye, hogy így mindjárt más? Az asszonyvásári Pósa dűlőn megtapasztalhattuk, hogy ez a sport nem is olyan könnyű, mint gondolnánk, nem mindegy, hogy a csizmát alsó vagy felső karlendítéssel, sarokkal előre vagy hátra dobjuk el. Ugyanakkor nem is veszélytelen, mivel a száras lábbeli nem mindig, sőt, a legritkább esetben repül arra, mint szeretnénk, így ezúttal is megesett, hogy kis híján letarolta a közönséget vagy szinte a dobóvonal mögött ért földet. Jókedvben és jelentkezőkben nem volt hiány, a felnőttek 37 fős mezőnyében 1. Lovas Dániel (26,5 m), 2. Makai Dániel (26 m), 3. Varga Károly (24,9 m); a 19 fős gyerekmezőnyben 1. Varga Attila (21,9 m), 2. Makai János (17,1 m), 3. Makai Krisztián (16,7 m). A nap további részére már nem is maradt más program, mint szekerezés a faluban, tudomásunk szerint az estére tervezett diszkó elmaradt.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .