Csíkszeredában a Székelyföldi Grafikai Biennále

Csíkszereda – Augusztus 12-étől kezdődően egy hónapig Csíkszeredában is megtekinthetik az érdeklődők a Grafikai Szemle – I. Székelyföldi Grafikai Biennále alkotásait.

Hargita, Kovászna és Maros megyei tanácsok, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, valamint a Kovászna Megyei Kulturális Központ május 18-án nyitották meg a nagy népszerűségnek örvendő Grafikai Szemlét Sepsiszentgyörgyön. Ennek anyagát a szervezők vándorkiállításon mutatják be, amelynek csíkszeredai állomását augusztus 12-én 17 órától nyitják meg a Siló épületében (a város Székelyudvarhely felőli bejáratánál, a vasúti felüljáró mellett), a város egykori gabonaraktárának kiállítások befogadására kialakított felületein. A kiállításra elhozzák a 11 országból benevezett művész, 700 alkotása közül a zsűri által beválogatott mind a 245-öt. A rendezvény négy nagydíjának egyikét egy csíkszeredai művész, Léstyán Csaba nyerte el Búvár című alkotásával, a szintén csíkszeredai Siklódy Ferenc pedig a Rural Legend II. című kísérleti grafikájával különdíjat érdemelt ki.

A kiállítást Túros Eszter művészettörténész nyitja meg, a megjelenteket Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke üdvözli. Az érdeklődők egy hónapon keresztül, a hétfői napok kivételével naponta 12-16 óra között tekinthetik meg a kiállítást Csíkszeredában. Bővebb információkat a www.grafikaiszemle.ro oldalon találnak.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter