Cserediák-kapcsolat: Isten hozott, RLS!

Több mint tíz éve működik a cserediák-kapcsolat az Ady Endre Elméleti Líceum és a hollandiai Rijnlands Lyceum Sassenheim diákjai között
Több mint tíz éve működik a cserediák-kapcsolat az Ady Endre Elméleti Líceum és a hollandiai Rijnlands Lyceum Sassenheim diákjai között
Az idén talán még a tavalyinál is nagyobb érdeklődés volt az Ady Endre Elméleti Líceum és a hollandiai Rijnlands Lyceum Sassenheim diákjai között több mint 10 éve működő cserediák-kapcsolat iránt. A vendégek fogadására nagy lelkesedéssel folytak az előkészületek.

Szinte a meghirdetés pillanatától fogva kezdtek el jelentkezni a fiatalok a programra, és nem egyesével, hanem négyen, öten egyszerre. Túljelentkezés volt, és nehéz dolga volt a tanárnak, akinek döntenie kellett a csapat összetételét illetően. A vendégek fogadására nagy lelkesedéssel folytak az előkészületek. Miután a fiatalok kiválasztották leendő vendégeiket, internetes kapcsolatba kerültek velük, és megtudtak mindent róluk, amit egy vendégről tudni illik: mit szeretnek enni, mit nem szeretnek, mi árt nekik, mi a kedvenc sportjuk, zenéjük, stb. Ezzel párhuzamosan készült a program is a január 27-e és február 3-a közötti hétre: ki mit fog bemutatni, elmagyarázni, megtanítani, ki mire fog ügyelni. És minden tökéletesen sikerült! Szinte soha nem volt annyi jó játék a magyar esten, szinte soha nem volt ilyen fergeteges hangulat az egész hét alatt, szinte soha nem érezte magát ennyire jól diák és tanár egyaránt.

A sok kirándulás és játék mellett nem igazán sok idő maradt a prezentációk elkészítésére, de a diákok nagyon komolyan álltak hozzá, és nagyon szépen oldották meg a feladataikat. A legtöbbször interaktív módon történő bemutatás során számunkra teljesen új aplikációkat is használtak, ezáltal bebizonyítva, hogy a mobiltelefonok nem feltétlenül ellenségei a tanítási folyamatnak, csak ésszerűen kell használni őket, nem magánszórakozásra, amint azt sok esetben a diákok teszik.

Megértés és szeretet

Ha nagyon röviden kellene összefoglalnom ezt a hetet, akkor azt mondanám, hogy két dolog tette különlegessé számunkra: a megértés és a szeretet. Mindkét félről: a mieink részéről ugyanúgy, mint a hollandokéról. Mindenki egy volt a csoportból, és mindenki a csoportért volt egy. Nem létezett napjaink ellensége, az ÉN, ÉN, ÉN. Csak a MI volt. És holland vagy magyar, szőke vagy barna, magas vagy alacsonyabb, mindenki azért a MI-ért volt kedves, mosolygós, megértő, segítőkész, szorgalmas, jóindulatú.

Gyerekek, dank je wel, szívből köszönöm nektek ezt a csodálatos hetet!

Pallai Márta, a partnerkapcsolat koordonátora



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .