Csendesebb városnap Szatmárnémetiben

Csendesebb városnap Szatmárnémetiben

Szatmár megye – Más kereskedelmi
tevékenységek mellett a
könyvárusítás is elmarad az idei
városnapon.


Szabó Károly könyvkereskedő
nehezményezte, hogy az idén nem
engedélyezett a
könyvárúsítás a
szatmárnémeti városnapon, holott
erre a tavaly volt lehetőség. Ezzel
kapcsolatos kérdésünkre Ilyés
Gyula polgármester azt nyilatkozta, hogy
már évek óta nem
engedélyeznek a szatmárnémeti
városnapokon semmilyen kereskedelmi
tevékenységet, hogy elejét
vegyék az előző évek hangos,
zsibvásáros hangulatának, ez
alól a
könyvárúsítás sem
lehet kivétel. Ugyanakkor költséges
lenne a megszervezés, hiszen a kereskedelmi
egységek részére esetleg
útszakaszokat kell lezárni, áramot
kell biztosítani, majd a rendezvényt
követően meg kell oldani a
takarítást. Az idén csak az
újfőtéren állítanak ki
sörös-standokat, illetve a
színház(Horea) utcáját
zárják le, ahol a Szatmár Megyei
Múzeum zárt körű
rendezvényén, a népi
mesterségek vásárán, a
meghívott kézművesek
állítják majd ki
termékeiket.