Csecsemőgondozás másképp

Csecsemőgondozás másképp
Románia – Készül egy törvénytervezet, mely többféle lehetőséget biztosítana a kisgyerekek gondozására, míg a szülők dolgoznak.

A tervezet készítői három szolgáltatás-javaslatot dolgoznak majd ki: a csecsemő otthoni gondozását egy akkreditált személy által, továbbá úgy, hogy az engedéllyel rendelkező személy saját otthonában vigyázna esetleg több (maximum négy) gyerekre. A harmadik változat pedig a bölcsődék újraalakításáról szólna. „Az ötlet az, hogy a családok több lehetőség közül választhassanak” – mondta Theodora Bertzi államtitkár. A tervezet lehetővé teszi majd azt is, hogy a munkaadók gyermekgondozási szolgáltatást is biztosítsanak alkalmazottaik számára, s a kis jövedelemmel rendelkező családok akár pénzsegélyt is kaphatnának arra, hogy igénybevehessék ezeket. Az árak szolgáltatástól függően különböznek majd, a bölcsődék lesznek a legolcsóbbak. A tervezet november végéig kellene elkészüljön, utána közvitára bocsátják.