„Csapatot alkottunk”

„Csapatot alkottunk”

A Nagyváradi VSK vízilabdázói
idén is bajnoki címet szereztek. A
válogatott és a VSK egyik
legjobbjával, a kítûnõ
védõjátékos,
Kádár Kálmánnal
beszélgettünk.


*– Megérdemelten szerzett 2009-ben is
aranyérmet a VSK?*


– A szakemberek és persze szerintem a mi
csapatunk volt a bajnokság legjobbja, ám
hozzá tenném azt is, hogy néha
volt egy kis szerencsénk, ami
természetesen csak a jó csapatok
kiváltsága. Egyesek papiron jobbnak,
erõsebbnek tartották a Steaua vagy a
Dinamo legénységét, ám
amikor vízre „kerültek” a
dolgok, nyertünk ellenük amikor arra a
legjnagyobb szükség volt.

Magasabb színvonal


*– Milyennek tartod a most zárult sorozat
színvonalát?*


– Jobbnak, mint az elõbbi kettõt,
mert kiegyensúlyozottabb volt, szemben a
tavalyival, amikor fölényesen
végeztünk az elsõ helyen. Mostanra
megerõsödtek az ellenfelek, s ez nagyobb
erõfeszítést igényelt
részünkrõl, ami meg is
látszott néha az eredményeken.
Sokszor elfáradtunk, mert meggyengült a
cserepadunk. Viszont csapat, egy fáradtan is
összetartó család maradtunk, akiknek
tagjai másokkal szemben soha nem veszekedtek,
olyankor sem, amikor veszítettünk.

Szükség van az ifikre


*– Idén több
lehetõséget kaptak a csapatban a
fiatalok. Mi a véleményed róluk?*


– Kezdenek beépülni a
közösségünke, s ezt jó
jelnek tekintem a jövõt illetõen.
Sokat kell azonban fejlõdjenek, rengeteg
önfeláldozás és munka
vár még reájuk.


*– Hogyan tovább?*


– Kevés pihenõt kaptunk, s a
válogatott tagjai máris komolyan
készülünk a jövõ keddi,
Montenegró elleni váradi
Világliga-mérkõzésre.
Szeretnénk jó játékkal
megörvendezteni az itthoni vízilabda
szererelmeseket, akiknek ez úton is
szeretnék köszönetet mondani
azért, hogy végig kitartottak
mellettünk és szurkoltak nekünk, ami
nagyon, de nagyon fontos volt számunkra az
újabb, harmadik aranyérem
megszerzéséhez.

Szántó Sándor