Családi farsang az öregdiákoknál

Családi farsang az öregdiákoknál
Nagyvárad- Szombat délután immár tizennyolcadik alkalommal szervezett családi farsangi összejövetelt a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete, a helyszín most is a Szent László Római Katolikus Iskolacsoport egyik osztályterme volt.

 

A vidám, jó hangulatú összejövetelre ezúttal Meleg Vilmos színművészt, a Szigligeti Társulat tagját hívta meg Pásztai Ottó egyesületi elnök, a lányával érkező neves vendég pedig az alkalomhoz illő humoros összeállítással készült. Tomcsa Sándor: Gyengék a borok című monológja fergeteges sikert aratott a jelenlevők körében, majd különböző találos kérdések és vicces megjegyzések, szabályzatok hangzottak el.

A produkció után a korábbi évektől eltérő, különleges pillanatok következtek, hiszen az egybegyűltek a házasságuk ötvenedik évfordulóját ünneplő Pásztai Ottót és Katalint köszöntötték, akik öt évtizeddel ezelőtt mondták ki a boldogító igent a váradi Székesegyházban. Ez alkalomból Meleg Vilmos Létay Lajos: Ha szólok hozzád című költeményét szavalta el. A koccintások után nem ért véget a köszöntések sora, hiszen Makai Zoltán ny. mérnök egy humoros egyveleggel lepte meg az ünneplőket, eljátszva azt, mintha német, francia, angol és orosz öregdiákok szervezetek képviselői is üdvözölnék őket, természetesen mindegyik a saját anyanyelvén. Mondanunk sem kell, hogy az elhangzottakon mindenki remekül szórakozott, s ugyanilyen jó hangulatban folytatódott ezután a találkozó.

 

 

Ciucur Losonczi Antonius