„Csak meg van tágítva a lánc”

„Csak meg van tágítva a lánc”
Szacsvay Imre szobránál zajlott megemlékezés október 6-án, az EMNP és az EMNT szervezéséven. Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke és Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke szólalt fel.

Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett pénteki megemlékezésen Moldován Gellért Lajos, az EMNP nagyváradi szervezetének elnöke a gyászoló nagyváradiakhoz, a gyászoló vendégekhez intézte szavait. Október 6-án az aradi tizenhárom vértanúra emlékezünk, mondta el, arra a tizenkét tábornokra és egy ezredesre, akik a bécsi udvar zsarnokságának és bosszúállásának áldozatai lettek, csak azért, mert megelégelték az elnyomást, a központi diktatórikus irányítást és ki merték mondani, hogy elég. Egyúttal azokra is emlékezünk, tette hozzá, akik névvel vagy névtelenül vérüket ontották egy szebb és jobb jövőért, mint Batthyány Lajos, Szacsvay Imre és sokan mások. Az 1848-49-es forradalom a nemzet lelkében is zajlott, s a legfontosabbat elérte – a lehetőség üzenetét, vagy, amint Áder János köztársasági elnök beszédében megfogalmazta – annak megértését, hogy nincs az az erő, vagy hatalom, sem Aradon, sem Világosnál, amely megállítaná az önmaga útját járni kívánó magyar nemzetet.

Tanácstalanná váltunk

Tőkés László beszédében elmondta: nosztalgiával és utólagos csalódottsággal gondol vissza a kommunista diktatúra bukása utáni kezdeti időszakra, a rendszerváltás hőskorára, amikor az első megemlékezések során a hívek sokasága szinte szétvetette az olaszi templomot – hiszen visszanyerték a tilalmas ünneplés szabadságát. Mostanra viszont ünnepeink megfakultak, elerőtlenedtek, a nemes megemlékezésekkor üres szólamok hangzanak el, a megemlékezés politikai korteskedés szintjére süllyedt, a Szacsvay Imre körül kialakult kultuszt csak szavazatgyűjtésre használják fel „hitelességüket elrontott politikusok”. Elfeledkeztünk a szabadságról, amire felesküdtünk, megálltunk félúton – pedig, mint Petőfi Sándor írta, csak meg van tágítva, de nincs eltörve még a lánc. Hajlamosak vagyunk a lemondásra, önfeladásra, felejtésre, nem vesszük észre, hogy félúton megrekedtünk, tanácstalanná váltunk és nem tudjuk, merre az előre.

Felemás demokrácia

Annak idején lefejezték a nemzet vezérkarát, s ezzel sikerült az egész népet megfélemlíteni. Most is fegyverletételre akarnak kényszeríteni, lemondatni hitünkről, szabadságunkról, anyanyelvünkről, tétlenségre és tehetetlenségre akarnak kárhoztatni bennünket. Ez volt a célja az önkényuralomnak a kivégzésekkel és megtorlásokkal, s ma is ez a helyzet, csak a módszer változott – diktatúra helyett felemás demokráciát, tilalom helyett hazugságot, hátrányos megkülönböztetés helyett előnyök kecsegtetését kapjuk. „Verd meg a pásztort és szétszéled a nyáj”- hangzik a mondás, vagy ahogy Orbán Viktor fogalmazta, „vedd meg a pásztort” – és az eredmény ugyanaz. Kenyerezd le politikusainkat és sikerül megtörni a nyájat. Az aradi tizenhárom példája arra hivatott, hogy felrázzon és a helyes útra tereljen bennünket, indítson halálmegvető lelkesedésre.A dicső tábornokok utolsó csatájukat vívták meg a bitófán – hogy ne vállalnánk mi is a küzdelmünket a szabadságért, az igazságért, Erdélyért, Váradért, nemzetünkért, a demokráciáért és nem utolsó sorban Európáért? – tette fel a kérdést. Isten kegyelmében bízva, aki megajándékoz bennünket új élettel és jövendővel, a megkezdett úton haladjunk tovább, míg célba érünk, itt, majd az örökkévalóságban – mondta Tőkés László.

Értjük

A Tasnádi Ferenc által vezetett Nagyváradi Asszonykórus előadásában hazafias dalok hangzottak el, majd Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke szólalt fel. Mint elmondta, nemzetünkben a szabadság szeretete a lét két nagy misztériumának mélységében, az életnek és a halálnak a szférájában van – a magyarok nagyon is értik azt, amit Aulich Lajos honvédtábornok mondott kivégzése előtt: „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.” És mi, akiket a történelem a határon túlra sodort, még jobban értjük, hiszen tudjuk, milyen, amikor nem élhetünk a nemzeti önrendelkezés teljességével. 168 évvel a forradalmat követően is összeköt a szabadság utáni vágyunk azokkal a népekkel, akiknek szabadságharcos hősei vannak. S még ha hőseink halála roppant tragikus is volt, tulajdonképpen a kiegyezéssel megvalósítottuk, amit szerettünk volna, Magyarország be tudta teljesíteni a forradalom céljait. Szilágyi Zsolt visszaemlékezett arra, amikor egyetemistaként elment Aradra, megkoszorúzni az ottani emlékművet. S hogy miért tette? – erre a kérdésre bármit válaszolhatott volna, nem tükrözte volna azt, amit érzett, hiszen a szabadság szeretete olyan misztérium, mely nemzedékről nemzedékre fiatalokat és időseket egyaránt megmozgat.

Legyen erőnk

Érthetetlen, folytatta, hogy a román többségi nemzet vezetői száz évvel Trianon után is félnek a szabadságunktól – attól, hogy anyanyelvünkön tanulhassunk, hogy a közigazgatásban használjuk az anyanyelvünket – pedig törvénytisztelő adófizető állampolgárok vagyunk, akiknek nem csak kötelességei, de jogai is vannak a szabadsághoz, a nemzeti szabadsághoz. Nekünk sokkal kevesebbet kellene tennünk, mint az aradi vértanúknak, a 48-49-es történések lángját kell tovább vinnünk. „Isten adja, hogy legyen erőnk és hitünk nemzeti önrendelkezésünk megvalósítására” – mondta végül. A Váradi Dalnokok alkalomhoz illő előadása hangzott el, Márkus Zoltán karnagy irányításával.

Mécsesek

A megemlékezés egy különleges momentuma során elhangzottak az aradi vértanúk nevei, és minden név után a megemlékezésen jelenlévők egyike egy mécsest helyezett el Szacsvay Imre szobránál. Később a megemlékezés koszorúit és virágait helyezték el a jelenlévők, majd közösen elénekelték a Székely Himnuszt, majd a Nemzeti Himnuszt.

Neumann Andrea